Archívum: 2010. október

Rakott fasírt – akadálymentes recept
• 2010. október 30.

Nemrég előkerült régebbi recept, amit a konyhalistára küldött egyik kedves levelezőtársunk. Azon kívül, hogy nagyon finom, annyira egyszerű az elkészítése, hogy Neki sem okozott gondot, pedig nem lát.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Disznóhúsok, Marhahúsok Nincsenek megjegyzések →

Jó reggelt!
• 2010. október 28.

Gyönyörű, napsütéses napra virradtunk, legyen a kedvetek is ilyen fényes!

Kategória: Egyebek Nincsenek megjegyzések →

(Kis)tücsök-zene
• 2010. október 26.

Sose hittem volna, hogy egy hét szabadság alatt úgy össze tudjon torlódni az élet, hogy további hetek alatt is alig sikerül visszatérni a normalitáshoz. Annyi munkát öntöttek rám, annyi egyéb tennivaló gyűlt össze, hogy most is enyhe bűntudattal lopok időt a blogra, nehogy a végén Gabojsza átkönyveljen Csipkerózsikának.

A vasi, zalai pihenés kapcsán már említettem, hogy sikerült eljutnunk néhány remek étterembe. Ezekről tervezek írni a következőkben. Elsőnek a kötelező kűrként megfutott Kistücsök következik. Annyian, annyifélét írtak már erről a helyről, hogy a környéken járva kihagyhatatlan volt. Kár is lett volna kihagyni, még akkor is, ha a felfedezett helyek között volt olyan, amit nagyobb ígéretnek látok.

Kezdetnek a kezdet, a vendéglátás mai szokásai szerinti üdvözlőfalat, ami jelen esetben egy kis darabka kacsapástétom volt, szilvával és egy rukola levéllel, kis kosárka házi kenyér társaságában.

(tovább…)

Kategória: Egyebek 1 megjegyzés →

Életjel
• 2010. október 20.

Nem vesztünk el az őrségi és zalai dombok között, csak nagyon nehezen állok vissza a normál kerékvágásba.

Csodálatos zugait láttuk országunknak, benne néhány igazi világ végét is. Megtapasztalhattuk milyen a valódi békesség egy szőlőhegy tetején a lakhatóvá tett présház cserépkályhája előtt.

Felfedeztünk néhány jó és néhány szuper vendéglőt, amikről hamarosan külön beszámolót fogok írni.

(tovább…)

Kategória: Egyebek 1 megjegyzés →

Felfedezőút
• 2010. október 08.

A nyáron elmaradt pihenésből próbálunk pótolni egy keveset. Egy hetes felfedező utat teszünk dél-nyugati végeinken, az Őrségben és Zalában.

Csak részben lesz felfedező út, hiszen az Őrség már nem újdonság. Velemérbe, ehhez a román kori gyöngyszemhez feltétlenül visszamegyünk.

(tovább…)

Kategória: Egyebek Nincsenek megjegyzések →

Októberben is Kifőztük
• 2010. október 07.

Menetrendszerű pontossággal – nem a vasútira gondolok – megjelent a Kifőztük receptújság októberi száma.

Rengeteg új, őszi recepttel, amik visszatükrözik az évszak színességét. Igyekeztem én is, így került bele almás, padlizsános, birsalmás, szőlős receptem, de már előretekintek a csipkebogyóra is, sőt azért az édes rágcsálnivalók választékát is gazdagítom.

Most nem csak a lap új, de teljesen megújult a weboldal is. Mindenki az eddigi adataival jelentkezhet be.

Mindenkinek sikeres főzést kívánok, a jelmondatunkká váló biztatással: irány a konyha!

Kategória: Egyebek Nincsenek megjegyzések →

Savanyú a szőlő, avagy a fűszeres szőlőzselé
• 2010. október 06.

Idén sajnos ez nem átvitt értelemben használatos, a megtermett, ha épp le nem rothadt, szőlő sikerült igen savanyúra.

Egyik kedvenc szőlőmből, az otellóból láttam szép fürtöket a piacon, gyorsan vettem is egy zacskónyit. Itthon kellett rájöjjek, hogy szépségével nem arányos finomsága. A jellegzetes aromája megvolt ugyan, de – a borbírálók dumájával szólva – karakteres savgerinccel rendelkezett. Kárba veszni mégse hagyhattam, kerestem valami gyors hasznosítási módot hozzá.

(tovább…)

Kategória: Befőzés, Krémek 3 megjegyzés →

Hagymával töltött muffin
• 2010. október 05.

Szürke őszi időben melengető vacsora, aminek az elkészítése nem veszi igénybe az egész napunkat.

Az adag egy teljes muffintepsire való, 12 darabhoz. Nem érdemes osztani a mennyiséget, mert másnap, kihűlve finom tízóraira is.

(tovább…)

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Egytálételek, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Első töpörtyűs pogácsám, reformosan
• 2010. október 04.

Állítólag minden kezdet nehéz, ám ezt most részben cáfolhatom. Azért részben, mert csak rászánni magam volt nehéz, megsütni egyáltalán nem.

A rászánás nehézsége két dolgon alapult. Egyrészt azon, hogy szeretjük a töpörtyűt, így aztán hamarabb el szokott fogyni, mint pogácsává alakulna. Másrészt őrzöm egy rég megszűnt újpesti söröző pogácsájának emlékét, szerintem az volt A TÖPÖRTYŰS POGÁCSA. Így visszagondolva kőttes lehetett, hajtogatva, megszórva töpörtyűvel és paprikapehellyel. (Gondolom akkoriban az a pehely egyszerűen apróra vágott cseresznyepaprika lehetett.) Puha volt, foszlós, ízes és rettentő sok sört fel bírt szívni. Ahogy mondják, az árvák könnyét is …

Ez mégse kelt tésztás, bár van benne kevés élesztő is. Egy részét megutaztatják, a másik sem fog órák alatt elfogyni, márpedig a kelt igazából frissen, lehetőleg langyosan finom. Inkább a ropogósra, omlósra sülő, zsíros tésztát választottam, amolyan hibrid lett belőle. Dobozban legalább egy hétig eláll, ha elfelejtjük, hogy van.

A reformossága a rozsliszt használatában merül ki. Igazából az íze miatt tettem bele, de a rostjai sincsenek hiába, még ha diétás nem is lett tőle.

(tovább…)

Kategória: Sós sütemények Nincsenek megjegyzések →

Jó hetet!
• 2010. október 04.

Induljon jól a hetetek, a mai napfelkelte képével!

Az ilyenekért érdemes hajnalban kinézni az ablakon. :-)

Kategória: Egyebek 1 megjegyzés →