Hagymaleves – egyszerűen, gyorsan

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Levesek

… és még olcsón is. Ez az a leves, ami mindig előkerül, ha negyed órán belül kell leves az asztalra. Akár mert téli hidegben átfagyva érünk haza, akár mert elfelejtettünk levest főzni. Ez a legegyszerűbb változat, ennél rengeteg bonyolultabb recept is létezik. Attól, hogy egyszerű, még finom.

3-4 közepes fej hagyma
3 gerezd fokhagyma

bors
szerecsendió
curry vagy kurkuma
1 leveskocka – mert egészen E-mentesen csak nem élhetünk 😉

A hagymát vágjuk szeletekre, sózzuk meg, és két kanál olajon kezdjük párolni. Közepes lángon, lefedve, hogy inkább puhuljon, mint színesedjen. Amikor már áttetszővé, üvegessé vált nyomjuk bele a fokhagymát, szórjuk meg a fűszerekkel és morzsoljuk bele a leveskockát. Természetesen ez el is maradhat, de ennyi kis húsos íz még elfér benne. Öntsük fel egy liter vízzel és főzzük 5-10 percig. Egy hagymakarikát kiemelve megkóstolhatjuk, hogy ízlésünk szerinti puhaságú-e már. Inkább kicsit roppanósra hagyjuk, mint szétfőzzük. A tányérjainkba tegyünk egy kis reszelt sajtot és merjük rá a forró levest, hogy a sajt megolvadhasson. Levesbetét nem feltétlenül kell hozzá, ha mégis, akkor pirított kenyérkockával kínáljuk vagy főzzünk bele töpörtyűgombócot.

 


3 hozzászólás a recepthez: “Hagymaleves – egyszerűen, gyorsan”


  1. benciga says:

    Szia!
    Én is rajongója vagyok a hagymalevesnek. Leveskocka nélkül nekem sem ízlik, de eazért az E-gyéb szemeteket ki lehet kerülni pl. az Alnatura leveskocka használatával, ami a DM-ben kb. 250 Ft/doboz (6 db kocka van benne.) Próbáld ki, érdemes!

    B.Á.

  2. mamóca says:

    Isteni finom és tényleg nagyon egyszerű, gyors! Köszönöm!

  3. Yo says:

    A természetes leveskocka lényegében szárított, porított zöldség, főként répa, petrezselyem, fehérrépa, fokhagyma… ez a rész majdhogynem megegyezik az ízfokozóssal. Tehát ha bármilyen szárított zöldség van, az jó.
    Másik: Tisztelettel vitt konyhában általában megtalálható fagyasztott alaplé, ezzel igen gyorsan lehet helyettesíteni a kockákat és porokat. A csirkecsontban lévő cisztein segít a hidegben éppen összeszedett megfázás leküzdésében is 😉 (ez sincs a kockában).


  • Töpörtyűs gombóc – levesbetét hagymalevesbe | Jó kaja 10. 04. 09.
  • -->

    Írjon megjegyzést


    • - x -

    • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

    • Fontos