Most must

Kategória: Alkoholmentes italok, Befőzés

must1a

Ez a felirat volt olvasható számtalan (ó)budai kisvendéglőn egykoron, szüret idején – meg később is. Az első szó ugyanis nem időhatározó volt, hanem a jelentős számú, német ajkú vendég kedvéért a must német neve. Bizony nem csak szüret idején kínáltak mustot, hanem később is volt még tartósított szőlőlé. Sokáig el nem tudtam képzelni, miképp csinálták, az a kifejezés, hogy lefojtották, csak rejtélyes volt, de magyarázatul nem szolgált. Ezért is gyűjtöttem össze jó néhány, must eltevéséről szóló receptet, amikből a tartósítószer nélkülieket favorizáltam. Ezekből adok most közre kettőt, az egyik kipréselt mustból indul ki, a másik szőlőből, így azt városlakók is elkészíthetik, akiknél nem áll a konyhaszekrényben szőlőprés.

Az első recept.

A mustot felforralom és adok hozzá literenként 3 – 5 dkg cukrot. A pontos mennyisége az ízlésünktől és a must édességétől függ. Pár perc forralás után a mustot átszűröm, lehetőleg gézen, tüllön. Ismét felforralom és ismét leszűröm, mert a forralástól tisztul, kiválnak a zavarosságot okozó részek belőle. Ezt addig ismétlem, amíg elég tisztának találom. Ekkor kiforrázott (mikróban sterilizált) üvegekbe töltöm, lezárom és száraz dunsztban hagyom kihűlni. (Szóda)vízzel hígítva kínálom, esetleg pár csepp citromlével pikánsabbá téve.

Nézzük a második receptet. Szerintem ez valami finom feketeszőlőből az igaz, pl. Hamburgi Muskotályból.

A megmosott fürtöket szemezzük le. Tegyük nagy fazékba, és kezdjük főzni. Ha még hidegen nem eresztett levet, töltsünk alá 2 dl vizet, nehogy az elején odaégjen. Ha már leves, lefedve, csendesen főzzük 2 órán át. Ennyi idő alatt a sötét héjakból már szépen oldódik ki a festék, gyönyörű színűvé válik a levünk. A szétfőtt, levét kiadott szemeket szűrjük le. Itt kettéválik a recept. Készíthetünk belőle szőlő szörpöt, amit vízzel hígítva kínálhatunk. Ez esetben literenként egy fél kiló cukorral főzzük fel újra, hogy teljesen feloldódjon. Készíthetünk belőle szőlőlevet is, ami sokkal finomabb lesz mindenféle dobozos társánál. Ez eseteben csak akkor adjunk hozzá cukrot, ha savanyúnak találjuk. Ugyanúgy palackozzuk, ahogy az első receptben írva vagyon.
A kapott recept szerint a leszűrés után fennmaradt sűrűjét öntsük fel vízzel. Ekkor a magok leülnek az aljára a többit szűrőkanállal lehalászhatjuk, és pici fahéjjal, szegfűszeggel ízesítve, szőlőlekvárt főzhetünk belőle. Ha valaki kipróbálja, kérem írja meg a tapasztalatait.

 


1 hozzászólás a recepthez: “Most must”


  1. hedi says:

    Kipróbáltam a második leírás szerinti szörpöt fehér szőlőből, finom lett. A lekvár a leírt formában nem működik, a magok nem voltak hajlandók lecsücsülni. Végül a szörpből dzsemfix használatával készítettem lekvárt. Köszi a receptet!



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos