Csirke narancslében – ünnepi ajánlat

Kategória: Szárnyasok

csirke-narancsleben-1a

Mióta ipari méretekben „gyártják” és elérhető áron bárhol kapható, a csirke elvesztette egykor ünnepi fényét, hétköznapi étellé vált. Nincs is baj ezzel, hiszen rengeteg finom fogás készíthető belőle, ezzel a recepttel mégis ötletet kínálok ahhoz, hogy az ünnepi asztalon is ott lehessen, sokak örömére. Összesen sincs vele fél órányi munka, a sütésig elő is készíthető és csak egy jó órával a tálalás előtt kell bedugjuk a sütőbe.

ízlésünk szerinti csirke alkatrészek
10 dkg füstölt szalonna
1 – 2 nagyobbacska narancs
1 dl illatos fehérbor
1 fej hagyma
1 ek csípős mustár
1 mk fehérbors
friss gyömbér

A csirke darabokat sózzuk meg és dörzsöljük be borssal és tegyük a sütőtálba. A vékony csíkokra vágott szalonnát közepes lángon olvasszuk ki. A finomra vágott hagymát pároljuk üvegesre rajta. Öntsük fel a borral a kifacsart narancslével és keverjük el benne a mustárt. Reszeljük bele a fele narancshéjat és a diónyi gyömbért. Azon forrón öntsük nyakon vele a tálban várakozó csirkéket és fedjük le a tálat, ha nincs fedele, alufóliával.

180 – 200 fokos sütőben háromnegyed órán át süssük, majd amikor már megpuhult, vegyük le a fedelet. Időnként a levével meglocsolva süssük ropogósra a bőrét. Vegyük ki a húsokat, tegyük a tálaló tálra és szórjuk meg a reszelt narancshéj maradékával. Szűrjük át a levét és kis darab vajat elolvasztva benne, mártásként adjuk mellé.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos