Társulati tejkaramellás szelet – előkarácsonyozáshoz

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Sütemények

karamelles-szelet-1a

Kaptam egy mailt Dolgozótól, hogy ugyan csináljak már egy tepsi sütit, mert előkarácsonyozós ülést fog tartani díszes társulatuk, én meg úgyis nyakig vagyok a sütögetésben. Az ilyen felkérésnek nem illik ellenállni, kerestem egy hamar összedobható, mégis ünnepi finomságot. Ez sült ki belőle, miközben a kókusz pöfetegeket golyóztam.

15 dkg liszt
5 dkg dió
6 – 8 dkg (barna) cukor
15 dkg vaj

1 doboz sűrített tej (2 tubus)
2 ek méz
5 dkg vaj
fahéj

csoki

A diót a forgókésesben kevés liszttel finomra aprítottam. Tálba tettem a többi liszttel, cukorral és a lágy vajjal. A gép hamar összekeverte, morzsalékos tésztává. Nyújtásról szó sem lehetett, kézzel beletapicskoltam egy kis tepsibe, amit persze sütőpapírral béleltem ki. 180 fokon 8 percig elősütöttem.

Közben a mézet a vajjal összeolvasztottam, hozzáadtam a sűrített tejet és a fahéjat. Csak annyira melegítettem meg, hogy önthető legyen, majd rátöltöttem a tésztára. Visszadugtam a sütőbe és kb. 15 percig sütöttem, amíg a tetején színesedő bőr képződik és a szélén már rotyog. Kivettem a sütőből és hagytam kihűlni.

Végül olvasztott csokival leöntöttem, elsimítottam és betettem a hűtőbe, hadd fagyjon meg. Persze sikerült annyira kihűtenem, hogy nem mertem felvágni, attól félvén, hogy a csokimáz ripityára törik. Kénytelen voltam várni másfél órát, hogy a konyhaasztalra kitett süti visszamelegedjen és csinos darabokra vághassam.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos