Tarkaság – ceruzabab és bébirépa

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Húsmentes fogások, Köretek

Szembejött egy tálca ceruzabab és nem bírtam ellenállni neki. Valószínűleg azért, mert ilyen vékony ceruza nincs is, csak mégis snassz lett volna golyóstoll-betét babnak hívni.

Nem is értem magam, nem szokásom szezonon kívül, a világ túlfeléről idefuvarozott zöldségeket venni, ezzel most mégis kivételt tettem – jöhetnek a kövek. Pedig igazán nem a szomszédban termett, nem tudom ettem-e már bármit is, ami Kenyából jött. Lelkiismeret megnyugtatásként hadd higgyem, hogy segítettem a harmadik világ mezőgazdálkodóin, ha már a hazaiakon nem mindig tudok.

Téli szürkeség idején jólesően tarka vacsora készült belőle, roppant gyorsan és egyszerűen. A babot annyi vízben, hogy épp ellepje, késhegynyi szódabikarbónával roppanósra főztem. A répát is előfőztem, annak a főzővizébe egy narancsról vágtam pár csík héjat.

Amíg ezek főttek – 5-10 percnél nem kellett több nekik – kolozsvári szalonnát hajszálvékony szeletekre, majd körömnyi forgácsokra vágtam. Serpenyőben kis vajat olvasztottam és ezen megpirítottam a szalonnát. Olyan szép, húsos volt, hogy nem engedett volna ki elég zsírt ahhoz, hogy megégés nélkül piruljon meg.

A leszűrt zöldségeket rádobtam a szalonnára, facsartam rá a narancs levéből és kevés szerecsendió virággal ízesítettem. Só alig kellett rá a szalonna miatt. Ez eddig tán 20 percbe tellett és már lehetett is vacsorázni.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos