Szezámmagos, sajtos perec

Kategória: Sós sütemények

Sós, omlós finomság, aminek nagy előnye, hogy még az asztalon felejtve se szárad ki napok alatt sem. Jellemzően ez a baleset nem szokott előfordulni vele, inkább el kell zárni, nehogy egyhelyben elrágcsálódjék.

A kép árulkodik,  így inkább elárulom, hogy eltértem a recepttől, nehogy azt higgye bárki is, hogy ami konyhánkban már nagyon aktívak a legyek. Nem szerepel a hozzávalók között, de tettem bele két evőkanál darálatlan mákot, az nagyon jól harmonizál a sós ízekkel is.

40 dkg liszt (felesbe vettem réteslisztet és teljes kiőrlésű tönkölyt)
25 dkg margarin
10 dkg reszelt sajt
fél csomag sütőpor
1 evőkanál só
tejföl

tojás a kenéshez
szezámmag a tetejére

A lisztet keverjük össze a sütőporral, sóval és a reszelt sajttal. Adjuk hozzá a margarint és gyorsan gyúrjuk össze. Ha nem akar összeállni, pár kanál tejföllel segítsünk rajta.

A kész tésztából csípjünk diónyi darabokat és a két tenyerünkkel sodorjunk vékony rudat, vagy inkább vastag madzagot belőle. Hajtsuk pereccé, kicsit nyomjuk össze a végeit és a kereszteződését. Erre a munkára lelkesen fognak jelentkezni már az óvodáskorú gyerkőcök is. Fektessük sütőpapírral bélelt tepsibe, kenjük meg tojással és szórjunk rá szezámmagot. Nagyon mutatós, ha kapunk fekete szezámmagot és azt szórjuk a tetejére. 200 fokos sütőben 10 perc alatt megsül, de figyeljük, nem kell sötétre sütni.

 


1 hozzászólás a recepthez: “Szezámmagos, sajtos perec”


  1. Latsia says:

    Jujj de jól néz ki!!! Hogy megennék most belőle egyet a kávém mellé…recept mentve, köszi!:-)



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos