Krumplis ciabatta-zsemle

Kategória: Kenyér

A hagyomány szerint egy olasz pékmesternek beleborult a víz a tésztába, és szinte folyósan híg lett. Jobb híján megsütötte, és ezzel feltalálta a ciabattát.

Ezúttal tejesen szándékosan adtam hozzá annyi vizet, hogy inkább sűrűre sikerült galuskatésztára hasonlított, mint kenyérre. A kisült zsemlék igen finomak, ropogósak lettek, de a végén csak a kezemről kellett  a ráragadt tésztát levakarni ahhoz, hogy meg legyen a következő sütéshez való kovász.

20 dkg főtt, áttört krumpli
20 dkg rétesliszt
30 dkg finomliszt
2 dkg élesztő
5 dl víz

A vízben feloldottam az élesztőt, majd elkevertem benne a krumplit és a réteslisztet. Hagytam kovászolódni másnap délig, akkor jutottam hozzá, hogy megsüssem.

A liszttel és a sóval alaposan megdagasztottam. Ez még a konyhagép dagasztókarjával is vagy 10 percig tartott. Hagytam kelni, közben csináltam a különböző húsvéti kajákat, így aztán bőven több, mint kétszeresére kelt meg. Szapora lisztezéssel kiborítottam egy lisztezett sütőpapírra, és kicsit hajtogattam. Közben nem győztem eleget lisztezni, hogy ne az egész akarjon kesztyű lenni a kezemen. Darabokat vágtam belőle, és a széleit alá húzkodva zsemlének formáztam. Sütőpapíros tepsin keltek meg másodszor, majd a 230 fokra előmelegített sütőbe dugtam, amit 10 per elteltével visszavettem 180 fokra. Összesen 20 – 25 percet sült.

Lisztes, rusztikus felületűre hagytam, nem vizeztem meg a sütőbe tolás előtt. Szerintem végképp összegyógyultak volna egymással és tán a sütőpapírral is.

 


3 hozzászólás a recepthez: “Krumplis ciabatta-zsemle”


  1. Kellemes Húsvéti Ünnepeket Kívánok Nektek!

  2. mandy says:

    Boldog Húsvétot nektek 🙂

  3. Wise Lady says:

    Gyönyörűek lettek!



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos