Húsvéti maradékok, avagy mit kezdjünk a tojásainkkal

Kategória: Hideg ételek, Technikák - trükkök

Nem ritka, hogy túlméretezzük az ünnepi készülődést, aztán ott állunk a maradékokkal.

A tojás különösen kiszámíthatatlan, hiszen nehezen tervezhető az érkező locsolkodók „fogyasztása”. Megesett már az is, hogy valamelyikük nem hogy apasztotta volna a készletet, de rózsás hangulatában ottfelejtett egy egész zacskó összegyűlt tojást. Így aztán megelőzendő, hogy egy évre előre megunjuk a keménytojást, pácoljuk be egy részét.

Hmmm, most visszaolvasva a címet elkezdtem röhögni, nem kicsit sikerült félreérthetőre. Kíváncsi vagyok hány pornókereső fog ez alapján idetalálni – legnagyobb csalódására.

Készítsünk páclevet. Ehhez forraljunk fel annyi vizet, ami majd az üvegben a tojások mellé fér. Adjunk hozzá borecetet, hogy meglehetősen savanyú legyen. Forraljuk fel, közben karikázzunk bele egy fej hagymát. Tegyünk bele sok gerezd fokhagymát, szemes borsot, mustármagot, néhány szem borókabogyót. Aki szereti tegyen bele csípős paprikát vagy egy csokor zöld fűszert is. Pár perc forralás után hagyjuk hűlni, majd öntsük az üvegbe tett keménytojásokra.

A festetlen tojások héját elég kicsit megütögetni, úgy is beszívódik a páclé. A festett tojásokat célszerű meghámozni. Tudom persze, hogy nem mérgező a tojásfesték, de fölöslegesen ne terheljük magunk semmilyen vegyszerrel se.

Ha festetlen tojásból készítjük, érdemes pár kanálnyi sötét szójaszószt is tenni a páclébe. Gyönyörű márványos mintát fest a repedések mentén a tojás fehérjére. Aki nem szereti az ízét, az főzhet egy evőkanál ízesítetlen fekete teát is a lébe, attól is sötét színűvé válik.

 


2 hozzászólás a recepthez: “Húsvéti maradékok, avagy mit kezdjünk a tojásainkkal”


  1. Adok neked valamit, nézz be hozzám 🙂

  2. szepyke says:

    Ez de jó! Áztatott tojás!:))



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos