A legjobb házi müzliszelet, soook gyümölccsel

Kategória: Sütemények

Úgy jártam, hogy nem sikerült elég ellenállónak lennem, amikor a piacon a magokat és aszalt gyümölcsöket kínáló pulthoz keveredtem. Alaposan összevásároltam mindent, aztán ahogy fogyogattak, sorra lettek olyan zacskóim aminek az alján még kóválygott valamennyi, de már egy önálló receptbe kevés lett volna. Ilyenkor veszem elő a hasonló recepteket, már csak azért is, hogy megelőzzem a molyokat és ne azok egyék meg.

Ha hihetünk az egyes hozzávalók egészségességének, ettől biztos bárki meggyógyulhat. Ha orvosság helyett azért nem is ajánlanám, a finomsága kedvéért feltétlenül, és azért is mert csupa rostos gabona és aszalt gyümölcs. Ebből enyhébb lelkiismeret furdalással torkoskodhatunk.

25 dkg zabpehely
5 dkg aszalt sárgabarack
5 dkg aszalt meggy
5 dkg aszalt datolya
5 dkg aszalt áfonya
5 dkg mazsola
3 – 3 dkg napraforgómag, szezámmag, földimogyoró, dió
2 evőkanál méz
2 evőkanál citromlé
1 evőkanál olaj

A magokat kicsit aprítsuk össze, de ne lisztfinomságúra. Az aszalt gyümölcsöket is vágjuk össze, majd az összes hozzávalót keverjük össze egy tálban. Ha nagyon morzsálódik és sehogy se akar összeállni, kevés gyümölcslével nedvesítsük meg.

Terítsük kikent vagy kibélelt tepsibe, és a tenyerünkkel nyomkodjuk bele. 180 fokra melegített sütőben 10 – 15 perc alatt süssük meg. Nem kell megbarnuljon, ha már az illatát érezzük és picit sárgul, kivehetjük. Amint nem égeti meg a kezünket, vágjuk kockákra és ha kihűlt tegyük dobozba.

 


3 hozzászólás a recepthez: “A legjobb házi müzliszelet, soook gyümölccsel”


  1. Daisy says:

    Ez sokkal egyszerűbb, mint, amit én sütöttem. Mindég van itthon hozzávaló alapanyag, ezért feltétlenül meg fogom sütni.

  2. Ami says:

    Nagyon guszták! 🙂

  3. Dusi says:

    Szia!

    Kipróbáltam de nekem a sütés után az egész szétesett mi lehet a gond? Mit ronthattam el? Pedig a recept alapján csináltam:S



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos