Spárgás csirkemell – Pünkösdre is diétásan

Kategória: Fogyókúra, Kímélő ételek, diéta, Szárnyasok

A keresztény hagyomány szerint Pünkösd a szentlélek kiáradásának, kiteljesedésének ünnepe, amit Húsvét után 50 nappal köszöntenek. Neve is a görög ötvenedik napból ered.

Nincsenek olyan „kötelező” étkei, mint akár Húsvétnak, vagy Karácsonynak. Tavaszi ünnep lévén az első zöldségek és baromfiak kerültek asztalra, de a bárány sem volt ritka.

A csirke, az újkrumpli és a spárga mind olyan, ami nem csak finom, de nyugodtan az ünnepi menübe is illeszthető.

2 csirkemell
1 nagy pohár joghurt vagy kefir – író lenne az igazi
1 gerezd fokhagyma
mustár, kakukkfű, babérlevél, bors

A csirkemelleket dörzsöljük be kakukkfűvel, borssal és kenjük be mustárral. Nyomjuk a fokhagymát a joghurtba, adjuk hozzá a babérlevelet és fektessük bele a csirkemelleket. Pár órán át – még jobb egész éjszaka – hagyjuk pácolódni.

1 fej hagyma
2 evőkanál olaj
1 chilipaprika
1 csomag spárga
5 dkg (zsírszegény) krémsajt
kevés liszt
só, bors, paprika, házi ételízesítő

Vegyük ki a pácból a húst, töröljük szárazra és vágjuk csíkokra. Szórjuk meg liszttel, rázzuk le a fölösleget és kevés olajon, több részletben pirítsuk meg. Tegyük félre. A serpenyőben pirítsuk meg a finomra vágott hagymát, amivel fel is oldjuk a lesült dolgokat. Tegyük vissza a húst, öntsük rá a megmaradt páclevet, amiből kihorgásztuk a babérlevelet. Pici lángon, legfeljebb gyöngyözésid melegítve pároljuk kb. 10 percig. Ha nagyon felforraljuk, csúnyán megtúrósodik a joghurt.

Keverjük simára a krémsajtot kevés joghurttal és az ételízesítővel, majd ízesítsük sóval, borssal és paprikával. Öntsük a csirkére ezt a mártást és együtt tartsuk melegen.

A megtisztított spárgát tegyük kevés forró olajra egy serpenyőben, adjuk hozzá a magjaitól megszabadított, vékony csíkokra vágott chilipaprikát és együtt pirítsuk meg. Ha kevésbé szeretjük roppanósan, húzzuk kisebbre alatta a tűzhelyt, löttyintsünk rá egy korty fehérbort és lefedve pároljuk néhány percig.

Tálaljunk mellé vajon párolt, zsenge újkrumplit. Aki ennyi szénhidrátot sem akar megenni, az hagyja el a krumplit és készítsen kétennyit a spárgaköretből. A spárgaszezon után más friss zöldségekkel is elkészíthető, pl. hajas cukorborsó, brokkoli, karfiol.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos