Szalámis lecsó

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Egytálételek

Felpörgőben van a lecsószezon. Lehet már normális lecsópaprikát kapni, az első pirosodók is megjelentek. Hamarosan gyönyörű színe is lesz a lecsónak. Paradicsomból is van már szabadföldi, és némi utánjárással lehet vékonyabb héjú fajtát is találni, aminek nem marad zöld csík a húsában, a piros héj alatt.

A szalámi egy olyan darab vastagkolbász volt, ami nem aratott akkora sikert idehaza, hogy elfogyott volna. Így viszont remekül el lehetett használni és jobb volt, mint újkorában.

Két szelet kockára vágott szalonnán pirítsuk meg a kockákra vágott szalámit. Szűrőkanállal vegyük ki és tegyük félre, amíg megfő a lecsó. A kockára vagy szálasra vágott hagymát pirítsuk meg a zsíron, majd adjuk hozzá a karikázott paprikát is. Rövid pirítás után adjuk hozzá a hámozott és összevágott paradicsomot. Sózzuk meg és ízlés szerint szórjunk rá kevés pirospaprikát, hogy szebb színe legyen. 10-15 perc alatt minden puhára párolódik. A tányéron szórjuk meg a pirított szalámikockákkal.

Ha a családban nem mindenki szereti csípősen, akkor csak a tányéron keverjünk el a szaftjában kevés csípős paprikát.

Ez pedig egy tájkép csata közben. 😉

 


1 hozzászólás a recepthez: “Szalámis lecsó”


  1. librarian01 says:

    … csata közben, persze….
    mert a paradicsomot MINDIG hámozzuk



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos