Húsos lepény arab ízekkel

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Disznóhúsok, Marhahúsok

Újabb változat a „hogyan dobjunk össze negyed órán belül valami ebédet magunknak” témára.

Maradt egy kis maréknyi vegyes darálthús a cukkini lasagne után. Mivel a darálthús, még ha kétharmad részben marha is, könnyebben romlik, mint amit egyben hagytunk, el kellett használni, hogy inkább én egyem meg, mint a fene.

10 – 15 dkg darálthús
1 kis fej hagyma
3 tojás
3 evőkanál tej
só, bors, zaatar

Kevés zsíron megpirítottam a kis kockákra vágott hagymát. Rátettem a darálthúst és a fakanállal szétnyomkodtam, hogy ne gombóc legyen, hanem morzsa. Barnára sütöttem a húst, amit még nem sóztam meg, mert akkor annyi levet enged, hogy soha meg nem pirult volna. Közben felvertem három tojást és hozzáadtam a tejet és a sót. A húst megborsoztam, megszórtam a zaatar fűszerkeverékkel és a tojást rátöltve lepényt sütöttem belőle.

Épp délelőtt szabadultam be a piaci arabushoz, ahonnan – egyebek mellett –  zaatarral és sumakkal jöttem ki. A zaatar az arab világban majdnem olyan népszerű fűszerkeverék, mint idehaza a delikátvegeta. Ennek megfelelően az összetétele sincs kőbe vésve. Ebben a kakukkfű lehetett a legjelentősebb, mert érezhető volt a csodás illata.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos