Kétféleképp fűszeres expressz masni

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Sós sütemények

Még a hétvégén sütöttem, mikor az esti összepakolás során rájöttem, hogy a másnapi kerti buliba kéne vinni valami rágcsát is. Tudtam, hogy édeset többen is fognak hozni, a sós szokott hiánycikk lenni.

Ilyenkor jön jól a feledékeny konyhások megmentője, a fagyasztóban lapuló leveles tészta. Ha pedig az már kinyújtott állapotban vacog, az igen nagy segítség. Azért az igazi az olyan lenne, amit felcsavartak, nem összehajtottak.

Mivel a helyszín borosgazda pincéje volt, nyugodtan csináltam erősebben fűszerezve, hadd csússzon rá a jó bor.

Tanulság az, hogy két dobozzal kell tartani raktáron, mert rendkívül illékony, alig lehetett eldugni, a család csípőset el nem viselő tagja elől, hogy legyen mit magunkkal vinni.

A tészta szobahőmérsékleten másfél óra alatt kihajtogathatóvá vált. Kimondottam aprósütinek való volt, mert a hajtások mentén megrepedt, egybe nem lehetett volna használni.

Pár kanál libazsírban elkevertem fokhagymát és durvára tört borsot és ezt elkentem az egyik tésztalap felén. Ráhajtottam a másik felét és a repedéseket is figyelembe véve csíkokra vágtam. Jó centis csíkok lettek, amiket nehéz volt megcsavarni. Legközelebb keskenyebbre kell vágnom. A kétszer megcsavart csíkokat sütőpapírra sorakoztattam és kevés tejjel megkentem.

A másik tésztalaphoz a libazsírba római köményt és chilipelyhet kevertem. 200 fokos sütőben halvány sárgára sütöttem, amihez kb. 10 perc elég volt. A tepsin hagytam kihűlni, hogy a kisült zsírt visszaszívhassa. Sütéssel együtt is meg volt fél óra alatt.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos