Vaníliás rebarbara – szilva lekvár

Kategória: Befőzés

A tavasz és az ősz találkozása. A rebarbarát általában tavasszal emlegetjük, akkor zsenge és a piacokon is akkor tünedezik fel.

Most mégis ősszel került hozzám egy szatyorral. Kaptam valakitől, aki ezzel nem kis meglepetést okozott. Valahogy nem is gondoltam másra, mint a lekvárfőzésre. Már csak azért sem, mert nem voltam teljesen biztos benne, nem lesz-e az őszi rebarbara túlzottan szálas, rostos. Most már tudom, hogy nem az.

A szilva édességét remekül egészíti ki a rebarbara fanyar savanyúsága. Üdítő, pikáns lekvár az eredmény, amit csodásan emel ki a vanília egzotikus illata.

Tart még a szilvaszezon, bár nincs éppen szilvaérlelő időjárás. Ez esetben nem hozott zavarba, hogy a piacon hiába is kerestem volna szinte túlérett szilvát, ezek épp csak megértek nagy nehezen. A savanyú rebarbara miatt mindenképp kellett bele cukrot tenni, ha a szilva sem teljesen édes, legfeljebb egy kanálnyival emelni kell az adagot.

A megtisztított rebarbara háromnegyed kilónyi volt. Ehhez ugyanannyi tisztított és kisebb darabokra vágott szilvahúst mértem ki. Ami megmaradt a szilvából, az chutneyként hasznosult.

A rebarbarát 3-4 mm vékony szeletekre vágtam, hogy az esetleges rostjait felaprózzam. Mivel még mindig nem bíztam az őszi termésben, külön lábosban tettem alá egy deci vizet és fedő alatt puhára főztem. Mikor negyed óra csendes főzés után teljesen szétesett, már tudtam, hogy kár volt óvatoskodni. Közben a szilvát főni tettem egy zacskó pektinnel és hozzáadtam egy felhasított szál vanília magjait és a hüvelyét is. A két gyümölcsöt összetöltöttem és adtam hozzá 30 dkg cukrot. Néhány perc forralás után kihorgásztam a vanília hüvelyét és tölthettem is az előre megforrósított üvegekbe. A lezárt üvegeket fél órára beállítottam a 100 fokos sütőbe, hogy biztos elálljon.

Már régebben vettem kis üvegeket, hogy a különlegesebb lekvárokat legyen mibe tölteni. A legkisebb üveg, amit kaptam, 320 ml űrtartalmú, ami még mindig elég nagy tud lenni. Ismer valaki beszerzési forrást 2  decis üvegecskékre?

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos