Rakott brokkoli ropogós baconcsíkkal

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Egytálételek

75 dkg brokkoli
6 tojás
1 nagy doboz tejföl
szeletelt bacon

bors
szerecsendió
fokhagyma
szódabikarbóna
vaj vagy olaj a kikenéshez

A tojásokat keményre főzzük, hideg vízzel lehűtjük és meghámozzuk. A brokkolit rózsáira szedjük és megmossuk. A torzsáját hasábokra, majd 3-4 mm vastag szeletekre vágjuk. Vizet forralunk, amit sóval és egy csipet szerecsendióval ízesítettünk. Kevés szódabikarbónát hozzáadva a brokkoli megőrzi zöld színét. Először a szeletelt torzsát adjuk a vízhez, mert lassabban puhul a rózsáknál. 6-8 perc főzés után adjuk hozzá a rózsákat is, amiket szintén 6-8 percig főzünk. Vajjal vagy olajjal kikent tűzálló tál aljába tesszük a torzsa darabokat. Beborítjuk a szeletekre vágott keménytojással, majd elrendezzük a tetején a rózsákat.
A tejfölt elkeverjük sóval, borssal, szerecsendióval és belenyomunk 1-2 gerezd fokhagymát. Leöntjük a rakott brokkolit a tejföllel és hideg sütőbe tesszük. 180-200 fokon addig sütjük, amíg a teteje pirulni kezd és rotyog a szaftja.
Amíg sül, fejenként 1-2 szelet baconszalonnát, száraz serpenyőben ropogósra sütünk. A tányéron a rakott brokkoli tetejére tesszük.
Tipp: ha sok szelet szalonnát kell megpirítsunk, tegyük tepsibe és toljuk a forró sütőbe.
A recept a Kifőztük gasztromagazin 2012. februári számában is megjelent.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos