A gyógyító fokhagyma

Kategória: Egyebek

A fokhagyma az egyik legsikeresebben globalizálódott fűszernövény. Volt rá ideje, hiszen több ezer évvel ezelőttről is maradtak fenn olyan leletek, amik az elterjedtségét mutatják. A Közép-Ázsiából indult hagymaféle az ókori Egyiptomban szent növénnyé vált. Ebben nyilván nem elsősorban érdekes megjelenésének, gerezdes felépítésének volt szerepe, sokkal inkább a felismert gyógyhatásának. Egyiptológusok találtak arra utaló feljegyzéseket, hogy a piramisokat építő munkások napi fejadagjában 4 fej fokhagyma is szerepelt. Tekintettel a járványveszélyre és az építők egészségének, erőnlétének fontosságára, ez bizonyára bölcs döntés volt.

Gyógynövényként való megbecsülése az évezredek múltán sem csökkent, sőt az egyik olyan növényről van szó, aminél alapos kutatások alá is támasztották a megfigyelt gyógyhatást. Fertőtlenítő, baktériumölő hatása miatt háborús időkben sebgyógyításra is eredményesen használták, de a hosszú utakra a tengerészek is sok fokhagymát vittek magukkal. A középkori járványok idején még a pestis ellen is hatásosnak tartották, szerencsére ma nem ezért szeretjük.

Annál fontosabb manapság a keringésre, érrendszere gyakorolt hatása. Vérnyomáscsökkentőként szinte mindenki hallott már róla, azonban talán kevesebben tudják, hogy segít rendben tartani a vér koleszterin- és cukorszintjét is. Napi 3 gerezd elfogyasztása már segíthet az érkatasztrófák, infarktus és időskori cukorbetegség kockázatának csökkentésében – természetesen nem az orvosi kezelés helyett. Nagy előnye, hogy egyetlen mellékhatása van, amit viszont bárki kiszagolhat. Ennek ellenére régóta afrodiziákumnak is tartják. Ennek is van alapja, hiszen a fokhagyma tartalmaz olyan anyagokat, amik a női és férfi nemi hormonokhoz hasonlóan hatnak. Eredményes alkalmazásának feltétele, hogy mindketten fogyasszák.

A gyógyhatása nyomán létrejött receptek közül álljon itt egy magas vérnyomás ellen ajánlott fokhagyma tinktúra.

6 fej fokhagyma
6 (bio)citrom
1 liter jó erős pálinka vagy tisztaszesz

Tisztítsuk meg a fokhagymát és vágjuk apróra. A citromot alaposan mossuk meg és héjastul vágjuk vékony karikákra. Lehetőleg vegyszermentes héjú biocitromot vegyünk, mint mindig amikor héjastul használjuk. Fél liter vízbe téve forraljuk fel. Nem kell sokáig főzni, épp csak egyet rottyantani rajta. Öntsük hozzá a pálinkát és alaposan zárjuk le. Két hétig hagyjuk érlelődni, közben időnként rázzuk fel. Utána levesszűrőn szűrjük le, hogy a darabos része ne maradjon benne. A citrom, a felfőzés és az alkohol hatékonyan csökkenti a szagát, nem kell lakatlan szigetre visszavonulnia annak, aki fogyasztja.

Kúraszerűen érdemes használni. A kúra 2x 10 napos, ami napi egy evőkanálnyi betételével kezdődik és minden nap egy kanállal emelkedik az adag. A 10. naptól visszafelé kell végigcsinálni, majd pár nap szünetet tartva át lehet állni napi 1 – 2 kanalas fenntartó adagra. Gyulladásos tünetek, vérnyomás problémák esetén ajánlott, de még egyszer mondom: nem az orvos helyett.

Első közlésként a Kifőztük receptújságban jelent meg, amire az oldalsávi címlapképre kattintva lehet feliratkozni.