Angolosan fanyar narancsdzsem

Kategória: Befőzés

A tél szürkeségét oldóan gyönyörű színű ez a narancsdzsem. Ha pedig kapunk vérnarancsot is, attól egészen csodálatos lesz.

Nem csak a színe kedvéért érdemes kipróbálni, az íze is fantasztikus. Mivel belefőzzük a teljes héját, az összes kesernyésségével együtt, a kész dzsem sem csupán édes, hanem a fantasztikus narancs íz és illat alatt picit fanyar. Ez a különlegesség az angol narancsdzsemek mintája után készül, egy szelet pirított kalácson az igazi. Próbáljunk meg vegyszermentes héjú, bio-narancsot és citromot venni hozzá. A nagyobb áruházakban is megjelentek a bio-pultok, elő szokott fordulni a kínálatukban.

6 nagy narancs
2 citrom
1,5 l víz
kb. 1,5 kg cukor

A készítését két napra célszerű elosztani. Este mossuk meg a gyümölcsöt, héjastul vágjuk hosszanti gerezdekre, szedjük ki a magjait, és aprítsuk vékony szeletekre, kis kockákra. Öntsük le a vízzel, forraljuk fel, és 5 perc főzés után lefedve hagyjuk állni másnapig.

Ismét forraljuk fel, és csendesen főzzük, amíg a gyümölcsök héja megpuhul. Ez eltarthat egy órát is, és addigra a húsa szétfő. Adjuk hozzá a cukrot, és erős lángon főzzük, amíg besűrűsödik. Ekkor már folyamatosan kevernünk kell, nehogy odakozmáljon. Időnként emeljünk ki egy kanál dzsemet, és csurgassuk vissza az edénybe. Amikor már szalag módjára hullámzik vissza, akkor kész vagyunk vele, kihűlés után meg fog kocsonyásodni. Töltsük kiforrázott üvegekbe, zárjuk le ás állítsuk fejre 10 percre. Utána száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Ugyanúgy eláll, mint bármelyik dzsem, de azoknál még gyorsabban képes elfogyni.