Balkánburger

Kategória: Grillezés, Marhahúsok, Más húsételek

A Balkáni konyhák ízei köszönnek vissza ebben a hamburgerben. A legfinomabb akkor lesz, ha faszénparázs fölött sütjük meg a húspogácsákat, de persze nekiláthatunk a konyhánkban is.
A joghurtos hamburgerzsemle receptje itt olvasható.

60 dkg birkahús (marha is lehet)
15 dkg szalonna
15 dkg juhsajt
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
só, bors

A húst gondosan megpucoljuk, leszedünk minden hártyát, bőnyeget és porcmaradványt. Ha a hús zsírosabb, nyugodtan hagyjuk rajta, de csökkenthetjük a szalonna mennyiségét. A megpucolt húst átdaráljuk, lehetőleg apró lukú tárcsával, vagy többször. A szalonnát is daráljuk a húshoz.
A hagymát és fokhagymát meghámozzuk. A hagymát egész apró kockákra vágjuk, ha van forgókéses aprítónk, azzal a leggyorsabb. Belenyomjuk a fokhagymát a húsba és alaposan összegyúrjuk az összes hozzávalót, a sajt kivételével. Ha a húsmassza kemény lenne, kevés vízzel, húslevessel puhíthatjuk meg. Inkább lágy, kissé ragacsos legyen, úgy sütés közben kevésbé szárad ki. Végül elkeverjük benne a kis kockákra vágott, vagy villával összetört, markáns juhsajtot. Lazán keverjük csak, hogy a sajt kisebb darabkákban maradjon.
A kész masszát érdemes legalább egy órára visszatenni a hűtőbe, hadd érjenek össze az ízei.
Egyforma adagokra osztjuk a húst és lapos, legfeljebb 1 cm vastag, korongokat formálunk belőle. Nyugodtan csináljuk a zsemlénél nagyobb átmérőjűre, sütés közben össze fog ugrani. Forró teflon serpenyőben, pici zsiradékon, mindkét oldaláról süssük meg. A sülő húsokat a forgató lapáttal érdemes odanyomkodni a serpenyőhöz, hogy egyenletesen piruljon az alja. Nem kell sokáig sütni, oldalanként 3-4 perc elég, ami erősen függ a vastagságtól.
A zsemléket vágjuk félbe, a vágásfelületüket szárazon pirítsuk meg, így kevésbé ázik majd el a bele kerülő ételtől. A zsemlékbe ízlésünk szerinti zöldségek közé helyezzük el a kisült húspogácsát. Locsoljuk meg joghurtos/kefires öntettel, amit mustárral, ketchuppal, fokhagymával és ízlés szerint csilivel ízesítettünk.