Barackos gombóc, a nyárelő klasszikusa, télen is

Kategória: Technikák - trükkök, Tészták

gombocok1Kevés embert ismerek, aki ne enné meg szívesen ezt a koranyár nyújtotta finomságot. Nagyanyám elképesztően vékony tésztát tudott nyújtani, ami mégsem szakadt szét. Csinált is vagy száz apró gombócot egy családi ebédhez. A piacon a legapróbb barackot kereste, és abból is a nem túléretteket. A kimagozott barackok közepébe töltött egy-egy kiskanál fahéjas cukrot.

A krumplis tésztához főzzünk meg hajában fél kiló krumplit. Lehetőleg sárga, szétfövős fajtát válasszunk, abból lesz igazán finom, sima tésztánk. Hagyjuk annyira kihűlni, hogy meg ne égesse a kezünket, és hámozzuk le. Azon melegében nyomjuk át a krumplinyomón, aztán hagyjuk teljesen kihűlni. A kihűlt krumplit gyúrjuk össze 10 dkg rétesliszttel, 2 tojás sárgájával és egy csipet sóval. Ha nagyon nem akar összeállni tehetünk bele még egy sárgáját, vagy picit a fehérjéből, esetleg egy evőkanálnyi tejet. Hagyjuk pár percig pihenni, annyi pont elég, amíg meglisztezzük a deszkát és odateszünk egy lábosba vizet, hogy felforrjon. Vegyük többfelé a tésztát és nyújtsuk ki 3-4 mm vékonyra. Vágjuk akkora kockákra, hogy bele tudjuk csomagolni a barackjainkat. Ha nagy barackokat kaptunk, elég egy félből gombócot csinálni. A csendesen fövő vízben főzzük, amíg feljönnek, és még két percig. Szűrőkanállal tegyük egy lapos jénaiba és locsoljuk meg olvasztott vajjal (olajjal), hogy ne ragadjanak egymáshoz. Ha mindenki morzsásan szereti, egyből meg is forgathatjuk az előre megpirított zsemlemorzsában. Langyosított tejföllel és fahéjas porcukorral kínáljuk. Én nem, rajongok a pirított morzsáért, így vagy pucéran eszem, vagy megszórom darált, cukros mákkal, esetleg dióval. Mindkettővel finom.

A gombóc remekül fagyasztható, érdemes nagyobb adagot csinálni, ha már egyszer nekiálltunk. A gyerekek általában örömmel segítenek gombócokat formálni. Talán nem lesznek olyan szépek, de ugyanolyan finomak, és megmarad a közös főzőcskézés öröme. A nyers gombócokat együk lisztezett tálcára, egy rétegben, hogy ne érjenek egymáshoz. Így fagyasszuk be, aztán ha már kemények, akkor tegyük zacskóba. Így nem fagynak össze később se. Ha télen nyáridéső fogásként tálalnánk, azon fagyottan tegyük a forró vízbe. Itt talán még fontosabb, hogy a víz csak gyöngyözzön, mert a fagyott gombócnak hosszabb idő kell, hogy a közepéig kiolvadjon és megfőjön.

 





%d blogger ezt szereti: