Birsalmasajt fehér csoki horrorral

Kategória: Desszertek

feher-csokis-birsalmasajt-1aA karácsonyi ajándékcsomagba szántam birsalmasajtot is. Elég sötét színű lett a sajt, ezért úgy gondoltam, hogy ceruzavastag – na jó, ácsceruza – csíkocskákat vágok belőle és az egyik végét bemártom olvasztott fehér csokiba. Már láttam lelki szemeim előtt a sötétbordó – vajszínű darabkákat.

Az ember tervez, ezúttal a fehér, táblás izé végzett. Ahhoz képest, hogy kimondottan cukrászatot emlegettek a francia csomagoláson, vagyis bevonónak adták, épp csak megolvadni nem akart. Sűrű, kenhető massza lett, kocsikenőcsnek is elment volna. Hiába adtam hozzá jócskán kókuszzsírt, azzal is csak a kocsonyásig sikerült lágyítani.

Nem tudok gyártmányt, márkát írni, régebben vettem már egy ideje várt a sorára. Négy tízdekás tábla volt közös fólia zacskóban, mindegyik külön is celofánba csomagolva. A külső csomagolásból már csak foszlányok voltak, abból sok információt nem lehetett kihámozni.

Mártani nem lehetett, megpróbáltam hát kenni, mint a vajat. Egyrészt nem lett szép, másrészt kenegessen végig egy nagycsaládi adagot, akinek … Nekem csak egy volt.

Végül csak megjött az isteni szikra, a tetejét rányomtam a fehér, remegős kocsonyára, és ahogy felemeltem, jópofán cuppantott felülete lett.

Bárki kérdezi: eleve így akartam. 😉

 


5 hozzászólás a recepthez: “Birsalmasajt fehér csoki horrorral”


  1. sedith says:

    Hát, ugyanígy jártam én, tegnapelőtt, amikor a megolvasztott „csokoládéból” egy seszínű, (hogy ne írjak valami csúnyább orrváladékot) puding lett belőle. Gondolhatod, hoyg milyen jól ki tudtam kenegetni vele a jégkockatartót bonbonnak! Ugyanez volt a csomagolása, én csak egy táblát vettem. Ki tudja miylen fenéket kutyulgattak ott össze és eladják fehércsoki címen! Sőt, most, visszadermedve, ugyanaz az üvegszerű a színe, nem mattult vissza.

  2. sedith says:

    Jaj, és amikor olvastam a címet, rögtön arra gondoltam, vajon te is úgy jártál, mint én?

  3. szepyke says:

    Akartam írni, hogy mi ezzel a baj, szerintem nagyon jópofa, aztán elolvastam a horror részét… És nyugtáztam, hogy megint milyen kreatív voltál, és megint nagyon büszke voltam, hogy látod, nincs lehetetlen, megoldasz mindent!:)

  4. nokedli says:

    jaj, de jó ötlet! tényleg nagyon kreatív vagy, nekem pedig van még egy jó darab birsalmasajtom. meglátjuk, mit hozok ki belöle:-)

  5. mandy says:

    Jól van, akkor nem csak én bénázok a csokiolvasztással… Nekem is egybeállt a fehércsoki, folyni semmiképpen nem akart 🙁



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos