Jó kaja

Az internetet járva időnként fantasztikus ötleteket látni.

Szerintem ez a lágytojás is olyan ötlet, amiről az ember sajnálja, hogy másnak jutott eszébe.

Aki szeret csokizni, értékelni fogja az ötletet, és erőst elgondolkodik, nem ez lesz-e az ünnepi menü desszertje. Természetesen bármilyen fehér, zselatinos krémmel tölthető, nem is lényeges az eredeti recept.

(tovább…)

Reggeli blogszemlém során Notburgánál találkoztam egy ismerős recepttel.

Gyerekkoromban gyakran készült Nagyanyám konyháján, ha az unokákat várta egy kis kényeztetésre. Szerettük ezt a szaftos, tálkából kanalazható finomságot. A nevét ugyan nem értettük, hiszen gyerekként kit érdekel, hogy szép-e az édesség, akár alulról, akár másfelől szemlélve?

Később megörököltem a szakácskönyvét, amiben még Maminak, az én Dédnagyanyámnak az írásával szerepel ez a recept. A családban használatos neve mellé odabiggyesztette a Hofmehlspeis, vagyis udvari sütemény nevet is.

(tovább…)

Alaposan megpuhultak már a minap beszerzett avokádók, épp ideje volt valamit kezdeni velük. Olvastam egy ihletadó receptet, amiben túróval lesz krémmé.

Hoztam a piacról finom házi túrót, hogy méltó párja legyen a gyümölcsnek – egyáltalán gyümölcsnek számít, és nem zöldségnek? – ha pedig kísérlet, akkor legyen rögtön kétféle krém belőle, egy sós és egy édes. Mindkettőre léteznek példák a világ konyháin, nagy hibát nem követhetek el vele.

(tovább…)

Először is elnézést kérek mindazon olvasóktól, akik hiába keresték a reggeli bejegyzésben a képet. Valami szerver oldali gond miatt nem jelent meg, én meg csak most tudtam ránézni a blogra, egész nap mással voltam elfoglalva.

A másik oka ennek a bejegyzésnek, egyik legkedvesebb olvasóm megjegyzése, amiben egy fekete tányér használatára biztatott.

(tovább…)

Olyan ez, mint az egykori magyar narancs: kicsit lapos, kicsit csúnya, de finom.

Érdekesen alakul egy-egy recept sorsa. Sokaknál láttam már panna cotta-t, tudtam, hogy egyszer még sorra kerül, mert érdekelt. Aztán nemrég én is belefutottam a Nagycsarnok gránátalma dömpingjébe, ahonnan két jókora darabbal tértem haza. Pár napig nézegettem, tervezgettem, kutattam a receptek után, erre Ottis készen prezentálta álmaim receptjét.

(tovább…)

Vettem egy ananászt. Igazit, nem konzervdoboz formájút. Nem volt hatalmas, de a bébi-ananásznak így is a duplája, fele áron.

Aki még nem tette meg, kóstoljon meg egy igazi ananászt, ég és föld a különbség a konzervhez képest. Elég jól látszik rajta, hogy érett-e. Amikor már a pikkelyek közötti mélyedés is sárga, nem zöldes, akkor érdemes lecsapni rá.

Ha friss, ép a levélrózsa a tetején, kellő türelemmel legyökereztethető és jókorára megnöveszthető.

(tovább…)

Az úúúúúgy volt, hogy minap elindultam a hűtő felé (sőt, oda is értem). Igaz nem azért, hogy retro édességet gyártsak, hanem azért, mert kellett már valami a lábadozó gyomorba, ami hangosan tiltakozott a további üresen tartás ellen. A szemle eredményeképp találtam egy zacskóban finom házi túrót a piaci tejesünktől, ami el is döntötte a mit is egyek kérdést.

(tovább…)

A pestoról legelőször a bazsalikom jut az eszünkbe, pedig sok más zöld és nem zöld fűszerféléből készülhet.

Ez kétszeresen sem szokásos, hiszen citromfűből készül és nem sósan, parmezánnal, hanem édesen, marcipánnal. A citromfű az egyik legfinomabb illatú fűszernövényünk, ami elég könnyen megnő a kert sarkában, vagy a virágládában is. Így télidőben ezeket nem tudjuk használni, viszont a legtöbb bevásárlóközpontban ilyenkor is kapni cserepekben. Egy csokornyi, cserépnyi elég is egy adaghoz, amivel vanília fagylaltot tehetünk különlegessé, de szerintem a legfinomabb egy rezgősen könnyű túrógombócon.

(tovább…)

Újonnan honosított ünnepnapjaink egyike a Valentinné ángliusodott Bálint nap, amikor is a szerelmet, szerető szíveket ünnepeljük.

A boltokat elöntő giccsáradat felvásárlása helyett (időnként az az érzésem, hogy az egészet a Giccsgyártók Nemzetközi Konzorciuma menedzseli) inkább egy ilyen édes szívvel okozzunk meglepetést.

Természetesen ehhez is kitalálták már a teljességgel nélkülözhetetlen konyhai eszközt, de ha minden ilyet megvennénk, Ferihegy valamelyik hangárjába költöztethetnénk a konyhánkat. Ha ilyen lecsöpögtetős szívformánk nincs is, valami másféle inkább akad, ha pedig végképp szívtelen a konyhafelszerelésünk, csináljunk. Ehhez alufóliából hajtsunk 4 -5 cm széles csíkot, jó sok rétegben, hogy legyen tartása. A két végét csavarjuk egymásba, nehogy kinyíljon, esetleg kívülről még cellux-szal / szigetelőszalaggal biztosíthatjuk is. Ezt a formát tegyük tálcára / tepsibe / tányérra, amire előtte több réteg konyhai törlőt, esetleg géz anyagot ettünk, ami majd felszívja a kicsöpögő levét.

(tovább…)

A szokott figyelmeztetés helyett, Claudia receptjére azt írhatnánk, hogy (földi)mogyorót nyomokban sem tartalmaz. Ugyanúgy gyerekek etetésére szolgált, mint ismert nevű ipari testvére, azonban jóval olcsóbb és annál sokkal kevesebb zsiradékot tartalmaz. A csokin kívül csak a sűrítésre szolgáló krémpor ipari termék benne, de aki esetleg azt is elkerülné, az sűrítheti pektinnel, agar-agarral. Azt már le sem írom, így Karácsonyt várván, hogy ajándéknak is remek, ez lassan blogisztánszerte közhelynek számít.

3 kg alma
75 dkg barna cukor
3 – 4 dl víz
10 dkg sötét kakaópor
1 tábla fekete csoki
3 csomag csokis krémpor
vanília

(tovább…)