'Egyszerűen, gyorsan'

Tízperces gyógyebéd
• 2010. március 09.

Amikor az embernek nincs kedve vagy ideje komolyabb főzésre, előbb – utóbb akkor is megéhezik. Ilyenkor következik a hűtő- és kamraszemle, mi az, amiből 10 perc alatt össze lehet dobni valami ebédfélét, az se baj, ha még finom is lesz.

Ez is így született, a maradék szelet sülthúsból, kolbászból, tojásból.

Egy vékony szelet szalonnát vágjunk kockákra, és közepes lángon olvasszuk ki a zsírját. Nem kell sok, épp csak benedvesítse a serpenyőt és adjon egy kis füstös ízt hozzá. A maradék sült húst vágjuk kockákra és melegítsük át a szalonna zsírján, az se baj, ha kicsit megpirul. Darabka szárazkolbászt vágjunk karikákra és adjuk a húskockák mellé. Addig pirítsuk a kolbásszal együtt, amíg az kiereszti a zsírját és az egész pirosas lesz. Üssünk fel három tojást, nagyon kevés sóval verjük fel, mert az eddigi hozzávalók is sósak. Öntsük a serpenyőbe és a szélét időnkét középre húzva süssük kocsonyásra. Idejében zárjuk el a tűzhelyet, mert a serpenyő melegétől még tovább sül, és kár lenne kiszárítani. Jóféle kenyérrel, ízlés szerinti savanyúsággal és kedvenc sörünkkel vagy egy savanykás fröccsel körítsük.

Hogy ez miért gyógyebéd?

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Egytálételek Nincsenek megjegyzések →

Békamuffin
• 2010. március 09.

A kifogyhatatlan változatosságú expressz sütemények egy újabb fajtája. Mialatt a sütő bemelegszik, épp össze lehet keverni, és beletöltögetni a tepsibe.

A muffinoknak megvan az a jó tulajdonságuk, hogy türelmesek. Ha egészen nem durvul el azt ember, akkor nem bünteti a recepttől való eltérést. Így aztán alkalmas arra is, hogy különféle maradék hozzávalókat süssünk el bele. Ebbe így került pár kanálnyi mogyoróvaj, ami egy üveg fenekén árválkodott.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Sütemények Nincsenek megjegyzések →

Meggyes mákos süti, liszt nélkül
• 2010. február 28.

A mák és a megy régi, jó barátok, ebben a receptben is remekül kiegészítik egymást.

Roppant egyszerű az elkészítése, mint minden kevert süteményé. Annyi a tészta különlegessége, hogy semennyi liszt se kell bele.

A fagyasztott meggy kiolvasztását nem számítva 20 perc alatt a tepsibe kerül, és mehet a sütőbe.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Sütemények 3 megjegyzés →

Csipetke készítése házilag
• 2010. február 28.

Ez kérem szépen, egy nagyon kedvelt levesbetét, közvetlenül belefőzés előtt: egy kupac csipetke, vagy csipkedett, ahogy egyes vidékeken nevezik. Gulyáslevesbe, babhoz, lencséhez remek betét, és összehasonlíthatatlanul finomabb, mint amit szárítva vehetünk meg. Lehet kapni szárított, kész csipetkét is, de nekem még nem sikerült puhára főznöm, ropogott a közepe. Elég vastag tészta, ha csonttá száradt, nagyon sokára puhul meg a közepe is, addigra meg a külseje rég elázott.

Mielőtt bárki is megijedne attól, hogy házilag készítsen száraztésztát, elárulom, ez a teljesen kezdők tésztája. Elég 3 perc alatt összegyúrni, nem kell gyúródeszka, sodrófa, kés, tésztagép, csak egy tálca és a kezünk. A csipkedéssel együtt is megvan jó 20 perc alatt. (tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Levesbetétek, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Tojáskrém uborkával
• 2010. február 27.

Az egyik leginkább változatosan használható alapanyagunk a tojás. Túl azon, hogy rendkívül értékes táplálék (már koleszterin szempontból is rehabilitálták), finom és még csak nem is drága. Végül is 3 – 4 tojással jól is lehet lakni, és nem vág földhöz az ára.

A hideg ételek között is népszerű, hiszen ott is sok arcát mutatja. Ez a tojáskrémek egy diétás változata, ami a majonézestől eltérően olajmentes. Lehet, hogy az uborkás ízesítés csak nekem volt új, de nagyon finom változatosságot jelentett. lehet kenyérre is kenni, de szénhidrátkerülő diétában nyugodtan fogyaszthatjuk kiskanállal is.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Hideg ételek Nincsenek megjegyzések →

Marcipános méz
• 2010. február 27.

Arról nincs hír, hogy Micimackó – aki mint minden medve, szereti a mézet – hogy viszonyul a marcipánhoz. Van annyira jófej mackó, hogy feltételezhessük Róla, nem utasítaná vissza, így aztán a kettő együtt biztos a kedvencévé válna.

A recept olyan egyszerű, hogy szinte kár leírni, gyakorlottabbak már a címe alapján el tudják készíteni. Különösebben meg se fogunk izzadni a nagy munkában, öt perc alatt mosogatással együtt is megvan.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Desszertek Nincsenek megjegyzések →

Vaj köpülés házilag
• 2010. február 26.

Játsszunk egy kicsit!

Játékunk megmutatja nekünk azt, hogy csomó dolgot sokkal egyszerűbben meg lehet otthon is csinálni, mint azt gondolnánk. Ilyen dolog a vaj is.

Az, hogy milyen ízű és árnyalatú lesz, kizárólag a tejszíntől függ. Egyben biztosak lehetünk, sok gyári vajnál finomabb lesz, bármilyen tejszínt kapunk is. Azt nem állítom, hogy olcsóbb is, bár az időnként 600 – 700 Ft/liter áron akciózott tejszínekből drágább se. Egy literből kb. 35 dkg vajat köpülhetünk.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Hideg ételek, Tejes ételek 2 megjegyzés →

Bolgonai spagetti – a sápadtarcú
• 2010. február 25.

Nem ritka vendég a konyhánkon a darált hús, még marhából sem.

Amikor a gyerekek épp bolognai korszakukat élték, akárhányszor meglátták, már jött is a kérdés: ugye bolognai lesz belőle. Szerintem Ők két hétig egyfolytában is megették volna, azért magunkra is kellett gondolni, így született ez a sápadtarcú változat. Utána már ezt is kérték.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Disznóhúsok, Marhahúsok Nincsenek megjegyzések →

Keserűcsoki likőr – csoki nélkül
• 2010. február 25.

Nagyon csokis és nagyon keserű, trendkövető módon mondhatnám akár brutál csokisnak is.

Mielőtt pedig elindulnak a kövek felém, elmondom, hogy szándékosan nem csokiból csinálom. Az az egyszerű oka, hogy a kakaóvaj szobahőmérsékleten szilárd lévén, képes túlzottan besűríteni a likőrt, már pedig szeretném, ha kifolyna az üvegből.

Tojás nincs benne, a tejszín is ultrapasztőrözött, hűtés nélkül sem romlik meg. Csalóka jószág, mert miközben könnyű kontyalávalónak mutatja magát, a megadott hozzávalókkal közel 30 % alkohol lesz benne, vagyis egyáltalán nem gyenge.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Alkoholos italok Nincsenek megjegyzések →

Ragacsos közepű kókusz csók
• 2010. február 25.

Kókuszimádóknak kötelező. Igazi nedves, ragacsos közepű apróság, intenzíven kókuszos, és még hamar meg is van.

Kicsit laposra sikeredtek, nem kellett volna ilyen kekszformára lapítanom. Szerencsére még így is szaftos maradt, a feltámasztott darab még meg is görbült, mire lefényképeztem.

Ha tudunk válogatni – nekem az Ázsiában sikerült – vegyünk nagyszemű kókuszreszeléket, nagyon feldobja, ha ráharaphatunk a kis forgácsokra. A kókusztej nem volt az eredeti receptben, megmaradt valami másból, és egy hirtelen ötlettel beleborítottam. Még kókuszosabb lett tőle, bele is írtam a receptbe.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Aprósütemények Nincsenek megjegyzések →