'Egyszerűen, gyorsan'

A klasszikus császármorzsa
• 2010. február 16.

Érdekes figyelni, miképp keveredik a neve két alapvetően különböző édességnek. Talán csak annyi közük van egymáshoz, hogy mindkettőhöz sárgabarack lekvár dukál.

Az olcsóbb változata a gríz alapú, morzsásra sütött, kevert tésztaféle, amit ugyan daramorzsókára kereszteltek, de inkább grízsmarni néven ismert.

A másik a drágább, finomabb anyagokból készített császármorzsa, ami a hagyomány szerint Ferenc József császár kedvelt desszertje volt. Most ezt, a finomabb változatot mutatom be.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Desszertek, Tészták Nincsenek megjegyzések →

Sárga rakott karfiol – gyors vacsora
• 2010. február 15.

A maga egyszerűségében nagyon finom, gyors vacsora, ebből a télidőben is frissen elérhető zöldségféléből.

Remekül előkészíthető annyira, hogy csak át kelljen tenni a hűtőből a sütőbe, ahol fél óra alatt bőven megsül, és tálalható. Ha jénaiban sütjük, arra mindenképp ügyeljünk, hogy a hűtőhideg üveget bekapcsolás előtt tegyük a sütőbe és légkeveréssel vagy nem egészen nagy lángon kezdjük melegíteni, nehogy az üveg elpattanjon.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Húsmentes fogások Nincsenek megjegyzések →

Narancsos, diós tallér
• 2010. február 15.

Egyike azon apró semmiségeknek, amik abbahagyhatatlanul finomak.

Én úgy kaptam a receptet, hogy állítólag libanoni eredetű. Nem tudok utána járni, de akár lehet is, még ha nem is annyira édes, mint az arab sütemények jó része.

Akár távoli eredetű, akár nem érdemes nekiállni, mert igazán nem tart sokáig, és finomsága ellenére anyagi romlásba se fog dönteni az elkészítése.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Aprósütemények 2 megjegyzés →

Pörkölt más módon
• 2010. február 14.

Méltatlanul sok támadás éri a pörköltet. Sokan valami zsíros, nehéz, ehetetlen ételnek állítják be, ami megtestesíti a magyar konyha földhözragadt elmaradottságát.

Pedig egy nagyon régi tradíción alapuló receptről van szó, ami persze az évszázadok alatt magába olvasztotta a mindenkori újdonságokat. Ha ezt nem teszi, sose lehetett volna belőle a mai paprikás, gyönyörű színű étel, hiszen sokkal régebbi fogásról van szó, mint ahogy a paprikát megismerhettük.

Arról sokan vitáznak, hogy pásztorételnek tekinthető-e – a XIX. századi pásztorkodásban valószínűleg nem – minden esetre egy nagyon logikusan felépített, kevés eszközt és technikát használó étel, ami könnyen elkészíthető volt akár szabad tűzön is. Egyetlen edénybe, egymás után kerülnek a hozzávalók, másra mint erre az edényre és egy késre nem is nagyon volt szükség.

Ami pedig a zsírosságát illeti lehet igaz is, ha valaki sok zsiradékkal szereti, de egyáltalán nem szükségszerű. A manapság tenyésztett állatok húsának olyan alacsony a zsírtartalma, hogy a kész ételben nagyjából annyi lesz, amennyit mi külön hozzáadunk. Ahogy most készítettem egyáltalán nem zsíros és munka is alig volt vele, odafigyelnem se kellett, nehogy leégjen.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Marhahúsok 4 megjegyzés →

Mákos, szezámos lapocska
• 2010. február 14.

Amikor az ember szombat délután a homlokára csap, hogy másnap délelőtt kell vinni egy adag süteményt valahová, addig túrja a gyűjteményt, amíg talál valami gyorsat. Az se baj persze, ha minden hozzávaló megtalálható az otthoni készletben, hiszen semmi kedve nem lenne a viharos szélben még a sarki boltig sem elmenni. Nagy előnye, hogy elég összegyúrni, kinyújtani és sütni. Nem kell pihentetni, ugyanakkor elbírja, tehát ha úgy adódik, hogy nem kell azonnal sütni, nyugodtan mehet a hűtőbe.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Sós sütemények Nincsenek megjegyzések →

Kávés, mogyorós habcsók – nem macaron
• 2010. február 11.

Ez akkor is függőséget okozóan finom, ha nem is pályázik a híressé vált Ladurée macaronok trónjára.

Arra viszont nagyon is alkalmas, hogy emlékezetes módon hasznosítsuk megmaradt tojásfehérjéinket. Az a kockázata meg lesz az akciónak, hogy a követeléseknek eleget téve, legközelebb tojássárga hasznosítására való receptek után fogunk kutakodni.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Aprósütemények 2 megjegyzés →

Füstöltsajtos pogácsa
• 2010. február 09.

Nagy kedvencünk ez a sós sütemény, ami neve ellenére nem hasonlít a megszokott pogácsákra.

Égetett tészta az alapja, ami ijesztően hangzik ugyan, de egyszerűen elkészíthető. A sütés közben szépen megdagad, a közepe üregessé válik, ezzel a szorgosoknak lehetőséget ad arra, hogy meg is töltsék. Anélkül sem száraz és önmagában is nagyon jóízű. Még sose öregedett meg valami doboz mélyén.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Sós sütemények Nincsenek megjegyzések →

Ananász mascarpone krémen
• 2010. február 08.

Vettem egy ananászt. Igazit, nem konzervdoboz formájút. Nem volt hatalmas, de a bébi-ananásznak így is a duplája, fele áron.

Aki még nem tette meg, kóstoljon meg egy igazi ananászt, ég és föld a különbség a konzervhez képest. Elég jól látszik rajta, hogy érett-e. Amikor már a pikkelyek közötti mélyedés is sárga, nem zöldes, akkor érdemes lecsapni rá.

Ha friss, ép a levélrózsa a tetején, kellő türelemmel legyökereztethető és jókorára megnöveszthető.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Krémek Nincsenek megjegyzések →

Korianderes tökleves, avagy az édes élet
• 2010. február 07.

Régóta készülök már egy sütőtöklevest kipróbálni, valahogy nagyon megindította a fantáziámat. A kísérlet tolódásának oka az, hogy a rajtam kívüliek szelíd ellenállásába ütköztem, amit most hagytam figyelmen kívül, amikor megláttam Dolce Vita almás, korianderes levesét. A kocka el volt vetve, a pénteki bevásárlás alkalmával minden hozzávalót megvettem, a hitelesség kedvéért még egy cserép koriandert is.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Levesek 2 megjegyzés →

Lepénykenyér – pita, lafa
• 2010. február 06.

Ez a kenyér forma elterjedt az egész Mediterráneumban és még azon is túl. Volt szerencsém egyszer Szamarkandban figyelni az utcai sütödét és kóstolni a frissen kivett lepényt. A maga egyszerűségében emlékezetes gasztro-élmény volt.

Mióta idehaza is népszerűvé vált a gyros, nem ismeretlen előttünk sem. Sajnos gyakori, hogy valami ki tudja mikor gyártott, ipari lepényt melegítenek meg a mikróban, és ebbe a rágós-nyúlós valamibe tömködik a többi hozzávalót. Érdemes odahaza nekiállnunk az elkészítésének, gyorsabban megvan, mint egy vekni kenyér és kevesebb a hibalehetőség. Igazából azon múlik a siker, hogy gyorsan dolgozzunk és ne égessük meg a tésztát, a rettentő forró sütőben.

(tovább…)

Bookmark and Share

Kategória: 'Egyszerűen, gyorsan', Kenyér Nincsenek megjegyzések →