Más húsételek

A nyúlnak húsáról
• 2010. január 30.

Nemrég én is kaptam egy kedves felkérést, hogy nyúlétel főzésével segítsek egy kicsit népszerűsíteni ezt a méltatlanul elfelejtett húsfélét. Elég könnyen ráálltam a dologra, hiszen kevés újdonságtól idegenkedek, ráadásul a házinyúl már nem is újdonság, hiszen fordult meg a konyhánkon. Így ha nem is a nyúl éve lesz nálunk, de a nyúl hétvégéje biztosan.

Ahogy utána olvasgattam picit, azt a meglepő adatot olvastam, hogy Magyarország jelentős nyúltermelő Európában, ugyanakkor a mennyiség pár százaléka fogy csak el idehaza, a döntő többségét külföldön adják el. Elgondolkodtató, hogy ha arrafelé ilyen kapós, akkor lehet benne valami, amiért érdemes nekünk is foglalkozni vele.

(tovább…)

Kategória: Egyebek, Más húsételek Nincsenek megjegyzések →

Gombás borjúhús tekercs
• 2009. november 10.

borjurolad1aNem tömegétkeztetésre való a borjúhús, de időnként csak asztalra kerülhet. Olyankor érdemes lecsapni rá, amikor szép nagy szeletet lehet vágatni belőle a hentessel, mert abból lehet szép tekercseket csavarni.

40 dkg borjúcomb

2 dkg zsír
2 dkg hagyma
10 dkg friss gomba (lehet több is)
10 dkg darált (borjú)hús
őrölt fekete bors
kakukkfű
petrezselyem zöldje
4 dkg zsír
1 fej hagyma
1 késhegynyi pirospaprika

(tovább…)

Kategória: Kímélő ételek, diéta, Marhahúsok, Más húsételek 1 megjegyzés →

Ünnepre virradó báránycomb
• 2009. október 23.

baranycomb1a

Gondolkodtam, mit lehetne egy ilyen napon a blogba feltenni. Nemzeti ünnep van, de valahogy nem kapcsolható hozzá semmilyen étel sem. Érdekes módon zeneileg egyértelműen azonosítható, hiszen Beethoven Egmont nyitányát hallva rögtön 1956 fekete-fehér képei juthatnak eszünkbe. Nem véletlen, hogy ételre nem asszociálunk, az a korszak nem a gasztronómiáról szólt, jó esetben a jóllakásról.

Érdekes figyelni az október 23-ról készült felvételeket, beszámolókat. Van egy fantasztikus hangulata, amit átélni életre szóló élmény, meghatározás lehetett. Érzek párhuzamot egy évtizedekkel későbbi korszakkal. Valami hasonlót élhettünk át 1989-90 körül, amikor élt bennünk egy eufória, éreztük, hogy körülöttünk a történelem alakul, hihettük, hogy ennek részei vagyunk. Érdemes volt híreket hallgatni, újságot olvasni, mert minden napnak megvoltak a fontos történései, amire oda kellett figyelni. Érezhettük, hogy egy közös cél, a nemzeti szuverenitás elérése, összefogja az országot, és minden más érdek csak ez után következik. Hol érdekelt, hogy majd ez a sorrend megfordul? Hol érdekelt, hogy mindez egy világpolitikai játszma lecsapódása az életünkben? 1956 októberéhez hasonlóan lehetett egyirányba húzni, lehetett a nemzet közösségét érezni, az életre szóló élményt magunkba szívni.

(tovább…)

Kategória: Más húsételek Nincsenek megjegyzések →

Királyi nyúlpecsenye, ráérősen
• 2009. július 14.

Házinyúl combja és gerince több-kevesebb rendszerességgel kapható nagyobb henteseknél, áruházakban. A baromfiakra emlékeztetően fehér, zsírtalan a húsa, az elkészítésében is hasonló módszereket igényel.

A húsokat előző este tegyük tálba és öntsük nyakon alaposan megsózott, bőven fokhagymázott tejjel. Gondosan lezárva tegyük a hűtőbe.

(tovább…)

Kategória: Más húsételek, Szárnyasok Nincsenek megjegyzések →

Sólet franciásan
• 2009. május 13.

80 dkg fehérbab
3 gerezd fokhagyma
10 dkg szalonnabőrke
25 dkg angolszalonna
25 dkg füstölt kolbász
50 dkg birkacomb
1 db libacomb
5 g törött bors
10 dkg zsír
30 dkg vöröshagyma
12 dkg paradicsompüré
8 dkg zsemlemorzsa

A megtisztított és előző nap hideg vízben beáztatott fehérbabot leszűrjük. Kellő nagyságú lábasban annyi hideg vízben tesszük fel főni, hogy a víz 2-3 ujjnyira ellepje. Gyengén sózzuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a füstöltszalonna-bőrkét. (tovább…)

Kategória: Egytálételek, Más húsételek Nincsenek megjegyzések →

Zsiványpecsenye
• 2009. május 12.

30 dkg sertéshús
30 dkg borjú, bárány vagy pulykahús
15 dkg húsos szalonna vagy füstölt oldalas
2 fej vöröshagyma
2 zöldpaprika
1 kk mustár
1 kk ketchup
késhegynyi őrölt kömény,
feketebors
1 kk grill fűszerkeverék
40 dkg burgonya
20 dkg csiperke gomba
0,5 dl vörösbor
2 szál kakukkfű
1 ág rozmaring

A húsokat felkockázzuk, a szalonnákat vékonyra csíkozzuk, az oldalast minden bordacsont között felszeleteljük. A hagymát karikázzuk, a paprikát csíkokra vágjuk. A mustárt, a ketchupot, a fűszereket, (tovább…)

Kategória: Disznóhúsok, Grillezés, Más húsételek Nincsenek megjegyzések →

Pljeskavica
• 2009. május 12.

Balkáni étel, eredetileg birka húsából, de aki nem szereti, nyugodtan készítheti diszóból is. Nem baj, ha a hús kicsit zsírosabb.

1 kg hús
10 dkg zsír
12 dkg hagyma
20 dkg juhsajt
bors

Apró lyukú tárcsán ledaráljuk a húst, megsózzuk, megborsozzuk, hozzáadjuk az apró kockákra vágott juhsajtot és (tovább…)

Kategória: Disznóhúsok, Más húsételek Nincsenek megjegyzések →

  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos