Párolt vöröskáposzta konfitált kacsacombbal
• 2010. március 09.
Előkerült az utolsó adag konfitált kacsacomb is a zsírtakaró alól. Ehhez most persze más köret készült, mint legutóbb.
A helybéli piacunkon kitalálta az egyik savanyúságos, hogy a hét végére hoz kilós csomagokban, gyalult fehér és vöröskáposztát. Ezzel jelentősen javította ezek menübe kerülésének esélyét, hiszen bármennyi marhaság nélkülözhetetlen konyhai eszköz gyűlt is össze, káposztagyalut nem tartunk, a kis gyalun pedig nagy disznósággal jár.
Értesítés az új receptekről
Kövessen twitteren
A brassói a maga, minden rafináltságot kerülő módján, remek étel. Kevés fűszerre, az alapanyago ízét nem elnyomva áll össze egységgé.
Egy időben rendkívül népszerű fogás volt a Budapest módra, minden magára valamit is adó étterem ajánlatában ott szerepelt.
Aki figyeli a receptjeimet, láthatja, hogy az átlagnál jóval több gombát eszünk. Ennek nem csak az az oka, hogy itt Budafokon terem az összes gomba jó része, tán kikerülni se tudnánk, hanem egyszerűen az is, hogy szeretjük.
Ahogy leírtam a címet láttam, hogy igazából csak a vagy magyar szó benne, az összes többi idegen eredetű. Ezek rugalmasan beépülnek nyelvünkbe, előbb utóbb teljesen sajátunknak érezzük. A steak-et kell a legkevésbé magyarázni, arról nyilvánvaló, hogy nemrég jött az angolból.
Szembejött egy tálca ceruzabab és nem bírtam ellenállni neki. Valószínűleg azért, mert ilyen vékony ceruza nincs is, csak mégis snassz lett volna golyóstoll-betét babnak hívni.



info kukac jokaja.hu