Idén is rengeteg jó program lesz, amikről a képre kattintva lehet részletes tájékoztatást kapni. A kézműves vásár is őrzi színvonalát, távol tartva a kínai műanyag játékokat árulókat.

A sok éves hagyománynak megfelelően külön gyereksátor is van, ahol egész nap foglalkozások, előadások váltják egymást. Ezt a Savoyai tér mögött, a templom oldalánál lehet megtalálni.

Végül pedig ne feledkezzünk meg a jó borokról se. Érdemes a pincékbe belátogatni, ilyen hosszúságú pincerendszer sehol másutt sincsen.

Nem is jártam eredménytelenül. Azon túl, hogy szakadásig pakoltam a méretes kosarat, néhány érdekességre is szert tettem.

Alaplevet készültem főzni, csirke alaplevet. Ehhez vettem egy jó kiló mellcsontot, amiről otthon láttam, hogy rengeteg húst hagytak rajta. Némelyiken egészben ott volt a mell alsó, zsengébbik darabja. Volt annyi, hogy érdemes volt leszednem.

Ez eldöntötte a kérdést, hogy ismét halasztódik a kukoricapehely bevetése, marad a jól bevált zabpehely. A kisördög persze elkezdett dolgozni bennem, hogy csinálni kéne egy olyan sütit, amibe egyáltalán nem adok cukrot. Nem tűnt nagy varázslatnak, hiszen a reggeli kakaómat is teljesen cukor nélkül iszom.

A kukoricapehelyhez pedig keresek majd egy másik receptet, de ha Valakinek van sós receptje hozzá, ossza meg, ne kelljen újra kitalálnom.

Mondjuk mifelénk amúgy sem az alaposan besűrített és bőkezűen megcukrozott változat járja, sűrített paradicsomból. A saját befőzésű paradicsomléből készül leves eleve finomabb, ha pedig betűtésztát főzök bele, kizárólag a szóköz karakterek jöhetnek.

Természetesen nem állhattam meg, hogy ki ne bontsam, bármennyire fáztam is tőle. A színe alapján lehet, hogy csajos kajának szánták?

Az ötlet mögötti gondolatokat nem másolnám ide, tessék elolvasni eredeti környezetében.

A különböző pénzekből szervezett, erősen profitorientált “fesztiválok” korában nagyon kellett egy ilyen, “alulról jövő kezdeményezés” (van még, aki emlékszik erre az állandósult szókapcsolatra?). Ezt nem mások szervezik nekünk, itt nincs nagyrendezvény, ide az kapcsolódhat, aki fontosnak érzi. Tudva azt, hogy épp az étkezési hagyományok gyökereznek talán a legmélyebben, a dolognak komoly közösségteremtő ereje van. Ezt mutatja az is, hogy milyen sokan csatlakoztak hozzá, az első felhívásra.

Régóta összeszokott konyhás csapattal gyűltünk össze, most csak húszegynéhányan. Ilyenkor az ember igyekszik olyan ételt főzni, amit itt még nem kínált, és kerti körülmények között is elkészíthető. Az alkalom ihletésére valami gulyásfélét terveztem, de olyan változatot, ami módosítva őrzi a hagyományt.

Ez sült főtt ki belőle, és mivel alig maradt belőle, elmondhatom, hogy ízlett a Csapatnak.

A dologban sokkal több lett az improvizáció az eltervezettnél. Minden összeesküdött ellenünk, hogy ne tudjunk a többiekkel együtt főzni. Kocsi útközben lerobbant és egy távoli szerviz udvarán maradt a hétvégére. Természetesen a teljes felszerelés is ott pihent a csomagtartóban, hiszen örültem, ha a hűtőtáskát haza tudtam menteni. Végül kölcsön autóval, hirtelenjében összetoborzott felszereléssel vágtunk neki a napnak.

Esküvő lesz a családban és ilyenkor automatikusan kezdhetek pogácsát gyártani. Valahogy mindenki ezzel akarja kínálni az éhhalál szélén lézengő násznépet.

A húst megszórtam fűszerrel és épp csak kézzel belepaskoltam, nem klopfoltam vékonyra. Mivel egy óra múlva vacsoraidő volt, már nem tettem vissza a hűtőbe.

Ilyenkor jön jól a feledékeny konyhások megmentője, a fagyasztóban lapuló leveles tészta. Ha pedig az már kinyújtott állapotban vacog, az igen nagy segítség. Azért az igazi az olyan lenne, amit felcsavartak, nem összehajtottak.

Mivel a helyszín borosgazda pincéje volt, nyugodtan csináltam erősebben fűszerezve, hadd csússzon rá a jó bor.

Tanulság az, hogy két dobozzal kell tartani raktáron, mert rendkívül illékony, alig lehetett eldugni, a család csípőset el nem viselő tagja elől, hogy legyen mit magunkkal vinni.

Falrengető újdonság nincs a receptben, de azért figyelembe kellett venni a juhtúró eltérő tulajdonságait. A végére még egy idegborzoló tanulság is maradt.

Tipikusan a Nagymamák konyhájának emlékét idéző édesség, ami alkalmas volt akár váratlanul beállító unokahad kényeztetésére is. Néhány alma, pár tojás és egy kis tésztaféle mindig akadt a ház körül, így egy Nagyi nem jöhetett zavarba.

Így augusztusban már gyönyörűen megfejesedett káposzták kínálják magukat a piacon. A későbbiekkel ellentétben ezek még nem olyan tömör fejek, és nem is focilabdányi méretűek. Az én példányom nem volt másfél kiló se. Még a külső levelei is fényesek voltak, inkább csak azért húztam le egy réteget, hogy lássam, nincs-e sár alatta.

Igazából eszembe se jutott volna augusztusban savanyúkáposztát csinálni és főzni, ha rá nem éhezik valaki a családban, Akinek nagyon igyekszünk kedvében járni. Hátha ez is segítség Neki. Beteg ember gyomrát kímélni kell, így hát igyekeztem viszonylag diétásan elkészíteni, hátha rászánja magát és megkóstolja. Most a recept jön, holnap pedig a savanyítás, képekkel.

Fényképezés nélkül is érdemes nekilátni, most még zsenge céklát lehet találni a piacokon. Igazából a diónyinál kisebbeket keressük, azok igazán gyengék. Ha kicsit nagyobbakat kapunk, azokat nagyon vékonyra szeleteljük, gyaluljuk.

Már a gasztrobloggerek között is akadnak, akiknek nem csak emlékük nem lehet róla, de még csak nem is éltek abban a korszakban.

Elgondolkodtam, hogy az egész fiatalok, tudják-e hogy lett a nap egyik szimbóluma a kenyér?

Eredetileg azért vettem, hogy hideg sültként helyettesítse a felvágottakat. Aztán vasárnap rájöttem, hogy elszámoltam magam a bevásárlásnál, és – ritka kivételként – kevés húst hoztam. Így az elkészült húsból levágtam fejenként egy jó ujjnyi szeletet, amiből hamar elkészült a vasárnapi pecsenye.

A második képen látszik igazán jól, hogy a hús mennyire szaftos maradt, egyáltalán nem száradt ki. Más részekkel – főleg a karajjal – is érdemes így bánni, hogy ne száradjon ki. Ha valaki hasonlóságot vél felfedezni a csúcsgasztronómiában használatos sous-vide eljárással készülő fogásokkal, az korántsem a véletlen műve.

Szombaton korán ébredtünk, és aki korán kel, nem csak álmos marad, de elmenve a piacra kincset is találhat. Felfedező útra indultunk, távoli piac felfedezésére.

Búsult néhány csirkecomb a hűtőben, amit úgy vettem, hogy majd a héten csinálok belőle valamit. A hétközi időbeosztásnak megfelelően nem sok időm volt rá.

Reggel összekészítettem és visszatettem a hűtőbe. Vacsora előtt csak át kellett tegyem a  nyárikonyhai légkeverősbe, és mire mindenki hazaért és lenyugodott, lehetett tálalni.