Finn gulyás

Kategória: Disznóhúsok, Marhahúsok, Más húsételek

Sajnos nem jártam még Finnországban, de ez akár változhat is. Eredetileg ez egy ünnepi étel arrafelé, ami jól mutatja, hogyan főznek ott, ahol nem válogathatnak az alapanyagokban. Azon a klímán nem sok zöldség terem, el tudom képzelni, hogy a répa is utólagos gazdagításként került bele. Állatot még csak lehetett legeltetni, esetenként vadászni is, így alakulhatott ki a többféle hússal készülő fogás.

50 dkg marhahús
50 dkg sertéshús
50 dkg birkahús (ha nem szeretjük, más hússal, pl. vaddal is helyettesíthető)
esetleg egy kevés vese és máj
néhány kis fej hagyma
1 – 2 szál sárgarépa

Az elkészítése roppant egyszerű, csak a sütőben töltött ideje hosszú, de akkor ne kell folyamatosan figyeljük. A húsokat vágjuk kockákra. Sózzuk meg és szórjuk tepsibe, jénaiba. Keverjük közé a vastagabb karikákra vágott répát. Öntsük fel lobogva forró alaplével vagy vízzel. Tegyük 100 – 120 fokos sütőbe 3 – 4 órára, míg megpuhul. Ha türelemmel vagyunk és nem húzzuk fel a sütőt annyira, hogy a leve felforrjon, akkor szép tiszta marad. Aki kicsit fűszeresebben szereti, és nem elégszik meg a húsok zamatával, az kevés szegfűborssal ízesítse. Főtt krumplival, ecetes uborkával vagy céklával tálaljuk.

 




  • - x -

  • HAVONTA!

    Töltse le, ingyenes!!

  • Beszélgetés

  • Eddigi látogatók

    Ha ez látszik, már megint sztrájkol a számláló :-(
  • Fontos


%d blogger ezt szereti: