Fokhagyma olajban, ajándékba – VKF XXX.

Kategória: Befőzés, Egyebek

olaj-fokhagymas1a

Nagyon rám szabta ezt a fordulót Chef Viki, hiszen ebben a témában komoly gyakorlattal rendelkezünk. Van kettőnknek összesen öt testvére, azok családjai és még a saját fel és lemenőinket nem is számoltuk. Ekkora családban nem lehet mindenkinek személyes ajándékot kitalálni a 2 évestől a 83-ig. Évek óta családonként összeállítunk egy nagy (túlélő)csomagot, benne mindenféle saját készítésű lekvárral, májassal, sütivel, de volt már benne magunk keverte fürdősó vagy itthon főzött szappan is. Ezekből fogok szemezgetni erre a fordulóra, mindjárt egy egyszerűen elkészíthető, mégis nagyon finom és mutatós receptet.

Az anyagbeszerzéssel kell kezdjük, aminél alaposan oda kell figyeljünk. Sajnos nagyon sok a beteg, foltos gerezdű fokhagyma, amiket már csak a látvány kedvéért sem vehetünk meg. Félve írom le, nehogy kikapjak, de a kínai fokhagymák egyenletes méretű gerezdjeiből lesz a leginkább látványos. Monotóniatűrésünket ennek a megpucolása fogja legjobban igénybe venni, a többi már semmiség lesz.

Kell még vegyünk olívaolajat is. Nem kell feltétlenül a legdrágább, hidegen sajtolt extra szűz, hiszen melegíteni fogjuk és alaposan elnyomjuk az ízét. Azért ha lehet ne sansa olajat válasszunk, viszont akár földimogyoró vagy kukoricacsíra olajból is készíthetjük.

Alaposan mosogassunk el 2 – 3 decis, kis üvegeket a kupakjukra külön odafigyelve. Fejjel lefelé csurgassuk ki, majd állítsuk tepsibe és tegyük 60 – 80 fokra a sütőbe, hogy kiszáradjanak.

Tegyük a fokhagyma gerezdeket egy lábosba és öntsük fel annyi olajjal, hogy ellepje. Kis lángon kezdjük melegíteni. Ne forraljuk fel, épp csak addig melegítsük, amíg gyöngyözni kezd. Addig gyöngyöztessük, amíg a gerezdek üvegessé kezdenek válni, de ne várjuk meg, amíg péppé főnek. Azon melegében szedjük az üvegekbe és merjünk olajat rá, hogy tele legyen az üveg. Kihűlés után a biztonság kedvéért tartsuk a hűtőben, hiszen ez nem konzerv, nem tartható el akármeddig a meleg kamrapolcon. Bontatlanul azért a hűtőben 2-3 hónapig is eláll, felbontás után 1-2 héten belül együk ki belőle a gerezdeket, az olaj sokkal tovább eláll. Ez a biztonsági figyelmeztetés gyakorlatilag felesleges. Még nem volt arra példa, hogy a kibontott üvegből ne tűntek volna el órák alatt a gerezdek. Kínálhatjuk savanyúság gyanánt, tehetjük salátákba, vagy egyszerűen elcsemegézhetjük. Attól ne ijedjünk meg, ha az olaj opálosan zavarossá válik, ez az olívaolaj esetében természetes. Délszaki lévén utálja a hideget, de ha kivesszük a hűtőből és szobahőmérsékletre felmelegszik, ismét kitisztul.

Ez az alap recept, ami kreativitásunk szerint tovább fűszerezhető, rozmaring ágacskával, babérlevéllel, borókabogyóval, színes borssal, mustámaggal, koriandermaggal …

 


5 hozzászólás a recepthez: “Fokhagyma olajban, ajándékba – VKF XXX.”


  1. ChefViki says:

    :-))) Kiváló!

    Khm… Tegnap pucoltam magyar fokhagymát. Egy fej indulásként repült a kukába, annyira foltos volt, és a másikat is alaposan át kellett nézzem… Magyar volt, kifejezetten néztem vásárláskor. 🙁 Erre azért oda kéne figyelni valakinek. Kinek is?

  2. Vali says:

    Szia!
    De jó, hogy megírtad. Rengeteg fokhagymát kaptam (magyart) és sajnos az általad leírt tünetek igencsak ott barnállottak rajta. Kisebbik lányom jó nagy adagot megtisztított (közben igencsak morgolódott). Széles szájú üvegbe tettem és felöntöttem olíva olajjal. Aztán betettem a hűtőbe és ilyen opálos lett. Azt hittem, hogy ez nem jó jel. Köszi az információt. Most már bátran merem használni.

  3. szepyke says:

    Hülye kérdésem lenne!
    Ez iszonyat jó, de:
    én úgy „tanultam”, hogy a fokhagymának ki kell venni a belsejét, mert hogy az ugyebár kihajthat. Még a kolbász készítésénél is ki szokták szedni, és úgy darálják le…

    Lehet, hogy hülyeség, de amikor a fával kapcsolatban (lakberendezé) tanultam, hogy a fa még bútorként is élő dolog, és még mindig él, mozog, stb… Tehát élő anyag.

    A fokhagymánál akkor ez hogy van? Olajban nem csírázhat ki? Jó, értem, hogy esélye sincs, de ha valaki hosszabb ideig hagyja az olajban?

  4. jókaja says:

    Szepyke!
    Még az a szerencse, hogy a kell és a szokták a konyhában semmit sem jelent. 😉
    Tudom, hogy van aki keresztes hadjáratot hirdetett a fokhagyma csírája ellen, én bizony kolbászláskor sem boncolom – van így is elég dolog vele – és még soha nem volt gondom belőle.
    A gyors elfogyáson kívül két okból sem csírázik ki, ami a következő három:
    – levágjuk a gyökérkezdeményeket, csökken a csírázási hajlam,
    – anaerob körülmények között van, na jó, az olaj alatt nem kap levegőt,
    – félig megfőztük.
    Ennyi macerától minden szaporodási kedv elszáll. 🙂

  5. szepyke says:

    Ok, de azt gondolnám, hogy a kolbásznál a ledarálás is „ad” neki, mégis majdnem szentírásként veszik, hogy ki kell venni a közepét.

    Mondjuk, az éppen elég, hogy nincs rá ideje, de a kolbásznál se nagyon van… Főleg, ha az én családom közelébe kerül… Nah, igen…:)))

    Ok, meggyőztél, baromság kiszedni. Én is így gondoltam, de azért megkérdeztem!:)



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos