Gesztenye krokett húsok mellé

Kategória: Köretek

gesztenye-krokett

Elsősorban vadak és vörös húsok, víziszárnyasok mellé kínálhatjuk. Mártásos, pecsenyeleves húsoknak igazán finom kísérője. Annak ellenére, hogy különleges köret, elkészítése még egyszerűbb is, mint a krumplikroketté. Előfordulhat, hogy a cukrozatlan gesztenyemasszának kicsit utána kell járjunk, de nagyobb boltokban azért előfordul. Ha gyümölcsös, édes jellegű mártása lesz a húsnak, a pürének való cukrozott masszából is elkészíthetjük.

25 dkg cukrozatlan gesztenyemassza
5 dkg liszt
1 tojás
2 dl tej
1 kk sütőpor
1 kk só
1 mk szerecsendió
bors

A tojást verjük fel egy deci tejjel é s a fűszerekkel. keverjük simára benne a lisztet és a sütőport, majd dolgozzuk bele a gesztenyemasszát. Lágy, de formázható tésztát kell kapjunk, ha kemény adjunk még hozzá a tejből.

Nedves kézzel formázzunk kis kroketteket belőle  és forgassuk morzsába. Forró olajban süssük ki, de egyszerre csak keveset tegyünk az edénybe, mert sütés közben alaposan megnőnek. Papírtörlőre szedjük ki, hogy a felesleges olajat felszívhassa. A forró kroketteket hideg mártással tálalva önálló fogásként is megvacsorázhatjuk.

 





%d blogger ezt szereti: