Gesztenyés kelbimbó citromos halfilével

Kategória: Fogyókúra, Halételek

A cím nem elírás, ez a recept elsősorban a köretről szól. Belga recept után készült és úgy a kelbimbót, mint a gesztenyét új szerepben mutatja be. Érdemes megkóstolni, a kelbimbó fanyarságát remekül ellenpontozza a gesztenye édessége.

40 dkg kelbimbó
40 dkg hámozott egész gesztenye
3 dkg vaj

bors
szerecsendió
1 kg fagyasztott halfilé (pangasius, tőkehal…)
1 citrom

bors

A halfilét kivesszük a fagyasztóból, folyó víz alatt leolvasztjuk a ráfagyasztott jégkérget, majd tálba tesszük kiolvadni. Kifacsarjuk a fél citrom levét és meglocsoljuk vele a halfiléket. Hagyjuk kiolvadni.
Az előfőzött gesztenyét kevés sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és félre tesszük. Sós vízben megfőzzük a kelbimbót. Néhány perc elég hozzá, mert a gyári blanschírozástól már félig megfőtt, könnyen péppé főzhetjük. Serpenyőben megolvasszuk a vajat, átmelegítjük rajta a gesztenyét, majd hozzá adjuk a leszűrt kelbimbót. Sózzuk, borsozzuk és szerecsendióval ízesítjük.
A kiolvadt, megfűszerezett halfiléket serpenyőben megforrósított vajban megsütjük. Oldalanként 2-3 perc elegendő hozzá. Nagyon óvatosan, egyszer fordítjuk csak meg, nehogy szétessen.
Teszünk a tányérokra a köretből, meglocsoljuk a serpenyőben maradt vajjal, majd ráfektetjük a halfiléket. A másik fél citrom levével megcsepegtetjük.
A recept megjelent a Kifőztük receptújság 2011. novemberi számában.

 





%d blogger ezt szereti: