Gombakrém leves pestos galuskával

Kategória: Levesbetétek, Levesek

Ez a leves abszolút nem fotogén, de annál finomabb.

Nálunk nagyon gyakran kerül gomba az asztalra. Sokszor van olyan a receptek között, amihez csak a kalapja kell. A szárát ilyenkor sem dobjuk ki, remekül használható máskor. Akár még a fagyasztóban is gyűjthetjük. Ha húslevest főzünk, abba érdemes belefőzni néhányat, gazdagítja az ízét. Ha kellően sok van belőle, remek gombakrém levest főzhetünk.

A gombaszárakat vágjuk karikákra, így hamarabb megfőnek. Egy kis fej hagymát  vágjunk kockákra, és kevés vajon pároljuk üvegesre. Tegyük rá a gombaszárakat, és annyi vízzel, amennyi ellepi, forraljuk 10 – 15 percig. Sózzuk meg, ízesítsük kakukkfűvel, szegfűborssal, szerecsendió virággal. Egy kiskanál keményítővel még krémesebbé tehetjük. Mindezt alaposan dolgozzuk simára a botmixerrel. A végén keverjünk el benne kevés tejfölt vagy tejszínt.

A galuskához verjünk fel egy tojást egy evőkanál olajjal és két nagy csipet sóval. Keverjünk bele egy nagy evőkanál pestot – ebbe most medvehagyma pesto került – majd annyi liszttel keverjük simára, hogy egész sűrűn folyós legyen. A csendesen gyöngyöző levesbe szaggassunk mokkáskanállal kis galuskákat. Mire végzünk vele, már meg is főttek.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos