Gombatorta

2009. 08. 29. • Kategória: Húsmentes fogások, Tészták

gombatortaNem igazi születésnapi torta, bár biztos akad olyan kevéssé édesszájú ünnepelt, aki örülne neki. Igazából pie-formában kellett volna elkészíteni, de egyrészt még nem került elő a költözéses dobozok mélyéről, másrészt eleve kinyújtott levestésztám volt idehaza, nem szívesen dobtam volna ki a harmadát, a leeső részekből dekorációt vagdalni meg végképp nem volt hangulatom.

50 dkg csiperkegomba
8 dkg vaj
1 csomag leveles tészta
1 nagy fej hagyma
1 evőkanál liszt
2,5 dl tej
petrezselyem
bazsalikom
tárkony
őrölt fekete bors
3 tojás

A finomra vágott hagymát pirítsuk meg egy jó kanál vajon, pároljuk meg rajta a vékonyra gyalult (vágott) gombát. Amikor a gomba elfőtte a nagyja levét, vegyük le a tűzhelyről és keverjük bele a fűszereket.

A többi vajból a liszttel és a tejjel főzzünk kevés besamelt. keverjük bele a pirított gombát és ha már csak langyos, két tojás sárgáját. A három fehérjét verjük habbá és azt is forgassuk a gombás masszába.

A kiterített tészta szélét körbe megkentem tojássárgájával, az egyik felére halmoztam a tölteléket, ráhajtottam a másik felét és a széleket összenyomkodtam egy villával. A tetejébe néhány helyen beleböktem a kést, hogy sülés közben kijöhessen a gőz, fel ne robbanjon. A maradék tojássárgájával bekentem a tetejét és a kés hegyével berácsoztam. 160 fokos sütőben sült, amíg szép színe lett, ami beletelt vagy 40 percbe.


Hasonlatos receptek:

  1. Almás spagetti
  2. Gombával töltött, sült paradicsom
  3. Szuperkönnyű cseresznyés süti
  4. Intelligens krémes
  5. Csoki, mandula, tojásfehérje – finomság 10 perc alatt


2 hozzászólás a recepthez: “Gombatorta”


  1. gabojsza szerint:

    Yuppiiii!!! Vannak képeid a gyűjtőoldal középsávján! :-) ))

  2. ChefViki szerint:

    Abszolút bevállaltam volna :-)

    Dekor ide vagy oda!



Írjon megjegyzést