Házi sültkolbász krumplicsónakban

Kategória: Disznóhúsok, Egytálételek

sultkolbasz-krumplicsonakban

A sült kolbász méltán népszerű, de ismerni kell hozzá azt a forrást, ahol nyugodtan megvehetjük. Házilag megcsinálni sem ördöngősség, azonban már csak az adag mérete miatt sem mindennapos konyhai feladvány – fél kiló húsból nem állunk neki.

Gondolkodtam, hogy lehetne mégis asztalra varázsolni, legalább az ízét, a formájától akár el is tekintve. A téli időszak jellemző alapanyaga a savanyú káposzta, ezt is szerettem volna belekomplikálni. Így született ez az ebéd. Levestől és az asztalhoz telepedők étvágyától függően 2 – 3 személyes adag.

0,5 kg disznóhús
5 dkg szalonna
0,5 kg savanyú káposzta
2 közepes krumpli
só, bors, fokhagyma, kömény, paprika, csombor

A húst megpucoltam és ledaráltam, a nagyobbik lukú tárcsával. Megfűszereztem sóval, borssal, köménnyel, paprikával és fokhagymával. Alaposan összegyúrtam, hogy ragacsosan összeállóvá váljék. Belekevertem a pici kockákra vágott szalonnát és egyenletesre gyúrtam azzal is. Annyi vizet gyúrtam bele, hogy még épp ne folyjon el, formázható maradjon.

Megkóstoltam a káposztát, és durván savanyúnak találtam, így kicsit kimostam és kinyomtam. Rövidre vágtam, elterítettem egy lapos sütőtálban és megszórtam kevés csomborral.

Meghámoztam a krumplit és hosszában, vékony szeletekre vágtam. Ráfektettem a káposztára, letakartam egy folpackkal és 90 fokos sütőbe toltam, majd elmentem intézni az intézendőket, mintegy másfél órára.

Amikor megjöttem akkora gombócokat formáztam a kolbászhúsból, amik befedték a krumpliszeleteket. Mindegyikre ültettem egy húsgombócot és kicsit rálapítottam. 200 fokra felmelegített sütőbe toltam vissza, amíg  a krumplinak is színe lett, 20 – 25 perc volt. A kolbászhúsból kifolyó szaftot magába szívta a krumplicsónak, ami a párolt káposztán úszott.

Szerintem érdemes továbbgondolni, akár tepsis krumpliként káposzta nélkül is „disznótoros” fogást készíthetünk.

 


  • Újév ételei | Jó kaja 09. 12. 30.
  • -->

    Írjon megjegyzést


    • - x -

    • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

    • Fontos