Húspástétom füstölt sajttal

Kategória: Disznóhúsok, Hideg ételek

sajtos-felvagott1a

Ez eredetileg formában készült pástétom receptje, csak idővel felvágott formát öltött. Átváltozásának műszaki oka volt, épp elromlott a sütőm. Már pedig ha nem tudom abban izzasztani a formába töltött pástétomot, akkor ez csak a tűzhely lapján, vízfürdőben lehetséges, Ott viszont a formában szétázna, alaposabban be kellett csomagolni. Ilyen zörgős anyagú, 10 cm körüli vastagságú műbelet minden nagyobb áruházfélében kapni, és a betöltéséhez se kell más, mint egy kisebb merőkanál.

75 dkg disznóhús
10 dkg szalonna
15 dkg füstölt sajt
(pác)só, fehérbors, fokhagyma, szegfűbors, szerecsendió, gyömbér, citromhéj

Elkészítése tulajdonképp nagyon egyszerű, csak darálni kell a húst, nem pépesíteni. Közepes lukú tárcsán daráljuk le a megtisztított húst, és külön a szalonnát. A sajtot vágjuk nagyobbacska kockákra. A húst sózzuk és fűszerezzük meg, majd alaposan gyúrjuk össze, hogy ragacsossá váljon. Nyugodtan tornáztassuk vele a konyhagép dagasztóját, de tarthatunk karizom-edzést is. Kevés víz hozzáadásával állítsuk be sűrű tejföl állagúra, hogy ne maradjon gombóc, ha elengedjük. Dolgozzuk bele a szalonnát is, majd keverjük el benne a sajtkockákat. Ahhoz, hogy ilyen látványos legyen benne a sajt, inkább gumisabbat válasszunk, mint törőset. Az egész masszát töltsük bele az egyik végén madzaggal elkötött bélbe, minden kanálnyi után eligazgatva, a buborékokat kinyomva. Végül kössük le a másik végét is, jó alaposan, majd tegyük olyan edénybe, amiben a víz ellepi. Kis lángon melegítsük, a víz ne forrjon, épp csak gyöngyözzön. Legkorábban másfél óra gyöngyözés után vehetjük ki, de nem lesz baja, ha tovább marad. Hideg vízbe téve hűtsük le, majd a hűtőben egy éjszakán át hagyjuk összeállni. Nem sok víz van benne, ezért elég jól bírja a fagyasztást. Ha fagyasztjuk, azt szeletelve tegyük, folpackkal elválasztva az adagokat.

 


2 hozzászólás a recepthez: “Húspástétom füstölt sajttal”


  1. Napmátka says:

    Nem túl gyakori vendégek az ilyen ételek a gasztroblogokon, nagyon örülök neki, hogy Nálad találni ilyen recepteket. Tetszik, és nem is bonyolult az elkészítése, mindenképpen kipróbálom, amikor a húsevő párom hazajön…

  2. Daisy says:

    Azanyjaaaaa! Miket nem gyártasz otthon. Ha jól emlékszem, láttam már hasonlót nálad, de ez elképesztően jó. Ha kapok belet, megcsinálom. Pár éve csináltunk itthon kolbászt különféle ízesítéssel, de csak sütni tudtuk, mert nem volt füstölési lehetőség.



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos