Kókuszkocka – van aki nem ismeri?

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Sütemények

Szerintem nincs is olyan, aki ne ismerné, olyan is kevés, aki még ne csinált volna.

Annyira egyszerű, elronthatatlan, hogy alap süteménye minden konyhásnak, már kezdő korában is.

Ez most nem az én művem, Anyósom hozta családi összejövetelre. Olyan finomra szokta csinálni, hogy lassan már be se engedjük, ha nem hoz magával. 😉

40 dkg liszt
10 dkg méz
10 dkg cukor
1 csomag sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1,5 dl olaj
kb. 1 dl tej
2 tojás

5 dkg cukrozatlan kakaópor
5 dkg cukor
5 dkg vaj
3 dl víz

kb. 20 dkg kókuszreszelék

A tészta hozzávalóit keverjük simára. A muffinhoz hasonlóan először keverjük össze a szárazakat, majd töltsük hozzá a folyékonyakat és azzal is keverjük el. Simítsuk akkora sütőpapírral bélelt tepsibe, amiben jó ujjnyi vastagra kenhetjük. 180 fokon süssük kb. fél órát. 20 perc után szúrjuk meg, és ha nem ragad, vegyük ki, nehogy kiszárítsuk. Hagyjuk hűlni, majd vágjuk kockákra.

A kakaót kevés vízzel keverjük csomómentesre, adjuk hozzá a cukrot, vajat és a többi vizet. Főzzük össze és hagyjuk hűlni.

Töltsük egy mélytányérba a kakaómártást, egy másikba pedig szórjunk kókuszreszeléket. Mintha paníroznánk, forgassuk meg a kockákat először a kakaóban, majd ha már ettől ragacsosak, a kókuszban. Jól záródó dobozban tartsuk, abban se sokáig, akkor finom, ha még nem száradt ki, ragacsos.

 




  • - x -

  • HAVONTA!

    Töltse le, ingyenes!!

  • Beszélgetés

  • Eddigi látogatók

    Ha ez látszik, már megint sztrájkol a számláló :-(
  • Fontos