Kolbászos tojás, tojáspaplanban

Kategória: Húsmentes fogások

Eltérően a klasszikus mondástól, most nem hagymát eszünk hagymával, hanem tojást, tojással.

Az a néhány kocka kolbász, ami akár sonka is lehetne, nem rontja le ezt az összhatást, sőt kifejezetten javítja.

Ha azonban böjtös fogásnak szánjuk, nyugodtan hagyjuk ki belőle, akkor is különleges, finom ételt tálalhatunk. Az adag két embernek, valami salátával, kenyérrel elég vacsorára.

4 tojásból főzzünk buggyantott / posírozott tojást, és az ecetes vízből szedjük szűrőre csöpögni.

5 dkg vajat olvasszunk meg, szórjunk rá 5 dkg lisztet és pirítsuk fehéredésig. Ekkor öntsük fel fél liter tejjel és főzzük sűrűre. Sózzuk és ízesítsük szerecsendióval, fehérborssal. 5 tojást válasszunk szét, a sárgákat keverjük simára a besamellel. Keverjünk bele 10 dkg reszelt sajtot, majd a keményre felvert tojáshabot.

Néhány kanállal simítsunk egy kivajazott tűzálló forma aljára, és szórjuk meg 5 dkg apró kockákra vágott szárazkolbásszal. Tegyük rá a lecsöpögtetett tojásokat és terítsük be a többi habos besamellel. 180 fokos sütőben addig süssük, amíg a teteje szépen megpirul.

 





%d blogger ezt szereti: