Kőleves

Kategória: Hideg ételek, Technikák - trükkök

koleves1aBár mostanában már a csapból is válság folyik, ez nem az ilyen időkre való receptek egyike.

Még csak népmesei hangulatba se kerültem annyira, hogy megfőzzem ezt a mesés receptet.

Sokkal egyszerűbb a magyarázata annak, miképp került ez a gondosan megsikált, méretes dunai kavics a fazekamba. Egy darab tokaszalonnát kövesztettem, jó fűszeres lében. A szalonna mellé került egy fej hagyma, néhány babérlevél, bőkezűen szemesbors, egy csöves csípőspaprika és egy fej fokhagyma. Forrpont alatt, épp csak gyöngyöző vízben főztem kb. 2 órát, amíg a beleszúrt villa szinte ellenállás nélkül szalad bele. Utána a léből kivett szalonnát még melegen bekentem szétnyomott fokhagymával és megszórtam pirospaprikával.

Aki szereti a jóféle abált szalonnát, az tudja, hogy a vajpuhára főtt bőre is igen finom falat. Az viszont csak akkor lesz puha, ha végig a víz alatt van, míg megfő. Igen ám, de a szalonna igen jótanuló volt, a fizikaórán is odafigyelt, tudja hát, hogy könnyebb lévén a víznél, úsznia illik. Ezt a gordiuszi csomót vágtam át ezzel a kővel, amivel szépen lenyomtam, ne úszkálhasson, és ne legyen cipőtalpnak való a bőre.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos