Klasszikus körtés rácsos

Kategória: Sütemények

kortes-racsos-1a

Még egy süti, a minapi születésnapról, ezt a Dédi sütötte.  Olyan igaz, békebeli rácsos pite, ezúttal nem almával, hanem körtével töltve. Az Ünnepelt csak megfogdosott néhányat, inkább a tortákra koncentrált.

A képen szépen látszik az ilyen sütemények finomságának titka: jóval több a töltelék, mint a tészta. Ugyan fennáll ilyenkor annak veszélye, hogy kiskanalat kell adni mellé, de még senkit se hallottam – a süti készítőjén kívül – aki ezért panaszkodott volna.

A tészta hozzávalói:

40 dkg liszt
15 dkg vaj (margarin)
3 ek porcukor
1 tojás
0,5 cs sütőpor
1 ek citromlé
tej

A hozzávalókból gyúrjunk tésztát annyi tej hozzáadásával, hogy rugalmas, könnyen gyúrható legyen. Lefóliázva tegyük a hűtőbe egy órára, közben készítsük el a tölteléket.

0,5 kg körte (több lehet, kevesebb nem)
5 – 10 dkg (barna) cukor
10 dkg dió
2 – 3 ek citromlé
maréknyi mazsola

Pucoljuk meg a körtét és vágjuk vékony szeletekre a húsát. Tegyük lábosba és a citromlével meglocsolva pároljuk meg, amíg összeesik. Közben a diót a cukorral aprítsuk ízlésünk szerinti finomságúra a forgókésesben, majd adjuk a kész körtéhez. Keverjük bele a mazsolát is és hagyjuk hűlni.

Miközben a sütőt előmelegítjük 180 – 200 fokra, szedjük elő a hűtőből a tésztánkat. Vegyük kétfelé úgy, hogy az egyik picit nagyobb legyen. Ezt nyújtsuk lappá és béleljük ki vele a tepsit, az oldalára is felhúzva. Villával böködjük meg és tegyük elősütni a sütőbe, 5 – 10 percre. Amikor ezen túl vagyunk – a tészta nem kaphatott színt – töltsük rá a körtét (ha nagyon szaftos, szórjunk alá párkanál morzsát). Az elősütés közben kinyújtott és csíkokra vágott tésztából fektessünk rácsot rá. Dugjuk vissza a sütőbe és addig süssük, amíg a rács is színesedik. Kihűlés után vágjuk kockákra és szitáljunk rá porcukrot díszítésnek.

 




  • - x -

  • HAVONTA!

    Töltse le, ingyenes!!

  • Beszélgetés

  • Eddigi látogatók

    Ha ez látszik, már megint sztrájkol a számláló :-(
  • Fontos