Lenmagos zsemle

Kategória: Kenyér

Ezúttal zsemlére szólt a rendelés, még hozzá kifejezetten lenmagosra. Állítólag csökkenti a gyomorsavat, így gyógyszer helyett is készült.

Tegnap kovászoltam be, kevés élesztővel, és ma sütöttem meg. Ahogy az lenni szokott, nem tettem kárt a mérlegben, a mennyiségek hozzávetőlegesek. Szeretem, hogy nem lesz kétszer teljesen egyforma a kenyér, amit sütök, élvezem ezt a változatosságot.

10 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
15 dkg rétesliszt
20 dkg finomliszt
1,5 dkg élesztő
2 evőkanál krumplipehely vagy 2 főtt, áttört krumpli
3 dl tejsavó, lehet víz is
5 dkg lenmag

Az élesztőt oldjuk fel a savóban. Megteszi a víz is, de a savótól nagyon finom íze lesz. Adjuk hozzá a rozslisztet és a búzaliszt felével együtt keverjük kovásszá. Ez sűrű palacsintatésztára emlékeztet, amit letakarva hagyjunk a konyhaasztalon puffadozni másnapig. Először feldagad, majd összeesik, de ez nem baj, majd megkel, ha tésztává dagasztottuk.

Másnap töltsük hozzá a többi hozzávalót, és alaposan dagasszuk meg. Ha kell, adjunk még hozzá folyadékot, lágy tésztát kell kapjunk. Hagyjuk kelni, majd borítsuk bőven lisztezett felületre. Osszuk annyi részre, ahány zsemlét formáznánk belőle. Lisztes kézzel formázzuk meg a zsemléket, a szélét, körbe – körbe aláhúzva, hogy a teteje szépen kisimuljon. Tegyük a tepsire, vágjuk be a tetejét és letakarva kelesszük meg újra. A tetejét kenjük meg vízzel, toljuk a 200 fokra előmelegített sütőbe, öntsünk alá egy fél pohár vizet, és hagyjuk 25 – 30 percig sülni.

 




  • - x -

  • HAVONTA!

    Töltse le, ingyenes!!

  • Beszélgetés

  • Eddigi látogatók

    Ha ez látszik, már megint sztrájkol a számláló :-(
  • Fontos


%d blogger ezt szereti: