Mandarinos, gombás halfilé

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Halételek

A leveshez hasonlóan ezt se én főztem. A  minap kiolvasztott pangasius filé másik feléből készült könnyű vacsora.

A képről ugyan lemaradt, de köretnek volt hozzá sárga rizs is.

A mézes, gyömbéres, mandarinos ízesítés remekül bevált, még nálam is, pedig úgy tudom magamról, hogy nem szeretem húsfélék mellé a gyümölcsös, édeskés ízeket. Ez biztos azért volt finom, mert nem hús, hanem hal. 😉

A megborsozott és citrommal megcsepegtetve kiolvadt halfiléket megsózta és hagyta állni benne, amíg előkészítette a zöldségféléket a leveshez és ehhez.

Teflon serpenyőben pici olajon karamellesre pirított két evőkanál mézet. A filéket papírtörülközővel leitatta majd mindkét oldalán 2 – 2 percig pirította, hogy színesedjen a mézes mázban. Áttette a halakat egy kivajazott jénaiba, a serpenyőben pedig zsírjára sütötte a mártást. Belereszelt egy diónyi gyömbért, beleszórta egy fél citrom vékonyan lehámozott héját, metéltre vágva és megszórta szegfűborssal. Egy perc alatt összemelegítette, és rátette a gombát, amit nagy lángon pirított, hogy ne engedjen sok levet. 3 – 4 perc múlva felöntötte egy deci rozé borral, és beleszórta a mandarint, aminek a gerezdjeit még összevágta egy kicsit. Nagyjából elforralta a levét, megszórta 2 teáskanál keményítővel és felöntötte 2 dl tejszínnel. Ezt a ragut ráöntötte a halra és a sütőben, 150 fokon, negyed óra alatt összemelegítette.

Én meg jólesően bevacsoráztam belőle, és most felírtam a receptet, nehogy elfelejtsük, mert ismétlésre érdemes.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos