Matyó gombaleves

Kategória: Húsmentes fogások, Levesek

Tegnap ihletet kaptam. Ági nem csak főz és ír, de ihletet is ad. A vargányás levese azonnal beindította a fantáziámat: a gomba és a gersli is szerepel a kedvencek listáján, a leves sem idegen műfaj. Igaz vargányám nem volt itthon, viszont helyben termett csiperke igen, és egy kis fűszergomba is csak akadt, így aztán már ez volt az ebédem.

Se vargánya, se őrségi csupor, és még másképp is készült, kénytelen voltam más nevet adni neki. Az igazi matyók ne kövezzenek meg a kevéssé autentikus receptért, a mezőkövesdi fazekas keze alól kikerült tálka volt a névadó.

25 dkg gomba
10 dkg gersli
1 kis fej hagyma
só, bors, kakukkfű, gombapor

1 tojás
liszt

Kanálnyi libazsíron pirítsuk halványra a hagymát. A gombák kitördelt tönkjét szeleteljük fel, és kevés vízzel felöntve főzzük 10 percig, ezen a hagymás zsíron. Amikor megpuhult, a botmixerrel dolgozzuk el simára.

Engedjük fel a leveshez szükséges vízzel, és tegyük bele a gerslit. Csendesen főzzük, amíg megpuhul. Ez eltart egy fél órát is, de ha volt időnk előre beáztatni, akkor hamarabb megvan. Adjuk hozzá a nagyobb falatokra vágott kalapokat és fűszerezzük meg. 5 – 6 perc alatt kész is van. Ha a végén egy tojásból galuskát is szaggatunk bele, nem csak a családtagok nyugtázzák elégedetten, de egytálételként jól is lakhatunk vele.

A sötét színét szárított trombitagombából őrölt portól kapta. Ez egy nagyon markáns ízű gombafajta, remek fűszergomba. Pár csepp tejszínnel csurgattam meg a tetejét.

 


Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos