Mini fánkocskák – ünnepi levesbetét

Kategória: Levesbetétek

levesbetet-fankocskak-1a

Különleges levesbetét receptje következik. Igaz, hogy akad vele egy kis pepecselés, ennek fejében előre elkészíthető, akár napokkal is. Száraz, meleg helyen tárolva nem ereszkedik meg, ha pedig kicsit kiszárad, az a levesben nem fog feltűnni.

Adhatjuk húslevesekhez, de krémleveseket is megkoronázhatunk vele. A hozzávalókból nem lesz nagy adag, de levesbetétnél nem is várhatunk mást. 4 személyes ebédnél elég is, ha nagyobb család, társaság gyűlik össze, készítsük többszörös adagból.

2 dkg vaj
3 dkg liszt
1 ek víz
1 kisebb tojás

(sajt)

A sózott vizet forraljuk fel, olvasszuk bele a vajat, Csurgassuk bele a lisztet és simára keverve addig főzzük, amíg elválik az edény falától. Amikor langyosra hűlt, dolgozzuk bele a tojást. Ha olyan levesbe tesszük, amihez passzol a sajtos íz, most keverjünk bele egy kanálnyi markáns ízű reszelt sajtot, pl. parmezánt.

Két mokkáskanállal, tortadíszítő fecskendővel vagy habzsákkal rakjunk borsónyi malmocskákat sütőpapírra és hagyjuk fél órát hűvös helyen pihenni. 200 fokos sütőben pár perc alatt készre sül. Figyeljük a színét, inkább világos legyen, mint sötét, nehogy megkeseredjen – főleg, ha sajtos.

 





%d blogger ezt szereti: