Mogyorótorta karamellás tejkrémmel – csak tojásfehérjéből

Kategória: Technikák - trükkök, Torták

karamelles-mogyorotorta1a

Ez a torta készült a házilag karamellesített sűrített tejből. Kétszeresen is próbatorta, mert a tejkrémen kívül a fondant borítás is most debütált. Több receptből, illetve saját kútfőből készült, amolyan összeollózott torta. kicsi torta, csak 18 cm-es formában sült a két lap és az se volt nagyon magas. Vannak ötleteim a recept továbbfejlesztésére, javítására, majd a leírásba belefűzöm. Először is lássuk a tésztát.

20 dkg mogyoró
6 tojás fehérje
10 dkg barna cukor
késhegynyi fahéj, csipet só

A mogyorót terítsük tepsibe, és 220 fokos sütőben pirítsuk meg, hogy a barna hártyája besötétedjen. Hagyjuk balesetmentes hőfokúra lehűlni, és egy konyharuhába téve, addig dörzsöljük, amíg a héja lejön róla. Ne ijedjünk meg, ez 1 perc csak. A mogyorót daráljuk meg diódarálón, vagy vágjuk finomra a forgókéses aprítóban. Itt jön az első módosítandó. Az olajos magvak aprításakor kell valami más is a kutterbe, mert az olajtól az egész a falára ragad, és nem tudjuk elég finomra darálni. Én a cukrot tettem bele, a mogyoró jó is lett. Igen ám, de ez a cukor hiányzott a tojáshabból, duplán beletéve meg túl édes lett volna. Legközelebb kevés keményítőt (lisztet) szórok a mogyoróra, a cukrot pedig a habba verem bele.  A megfűszerezett mogyorót óvatosan keverjük bele a habba. A kapcsos tortaforma alját leterítem sütőpapírral és rácsíptetem a karimáját. Ezzel kész is, kenegetni nem kell. Inkább két lapban sütöttem, sose vagyok elégedett az egyszerre megsütött tortalapokkal. Nem elég magas, túlzottan púpos, nem sikerül tisztességesen elvágni. Így aztán inkább a fele került csak a formába és az sült meg első körben. 180 fokon sült vagy 5 percet, utána 150-re visszavéve 20 körül. Néhány percnyi hűlés után lekapcsoltam a karimáját, kihúztam az alját a sütőpapír alól és süthettem a másik lapot is. Miközben sültek, hűltek kikevertem a krémet.

20 dkg tejkrém
10 dkg vaj
(jelen esetben 5 dkg cukor)

A szobahőmérsékleten meglágyult vajat simára kevertem a tejkrémmel. Normál esetben nem kell bele cukor, a mostani csak a fenti malőr miatt kellett. A kihűlt lapokat megtöltöttem a krémmel.

A fondant a netszerte sokfelé fellelhető pillecukor alapú recept alapján készült, be se másolom ide. Csak színes pillét kaptam, így a sárga – rózsaszín – fehér eredője egy meghatározhatatlan színű, leginkább barackvirágnak mondható valami lett. Kézenfekvő ötletnek látszott kakaóporral barnára festeni. Itt is szereztem egy tapasztalatot: előre kell gondolkodni (mint általában). A kakaóport össze kellett volna szitálni a porcukorral. Akkor jutott eszembe a színezés, amikor már kész volt a massza. A beleszórt kakaótól hirtelen sokkal keményebbé vált, épp csak gyúrható maradt. A kinyújtáshoz, a torta bevonásához 10 másodpercre be is kellett tegyem a mikróba.

karamelles-mogyorotorta2a

A díszítése reszelt csokiból készült és capuccino krémmel töltött ostya rudacskákból. Most jól lebuktattam magam, mert ezek bizony gyáriak, nyilván rengeteg adalékkal, nem házilag készültek. Azért a torta viharos sebességgel fogyott el. 😉

 




  • - x -

  • HAVONTA!

    Töltse le, ingyenes!!

  • Beszélgetés

  • Eddigi látogatók

    Ha ez látszik, már megint sztrájkol a számláló :-(
  • Fontos