- Jó kaja - http://jokaja.hu -

Nagyanyáink társasági itala, a krampampuli

krampampuliEgykoron, amikor az ünnepek fényét a családi és társasági összejövetelek adták, kedvelt ital és attrakció volt a krampampuli. Elsősorban Karácsony táján és farsang idején, vagyis a tél hidegét ellensúlyozandó tálalták.

Volt hozzá külön eszköz is, ami nélkül azért nyugodtan nekiállhatunk. A süvegcukor sem volt ritkaság, de egyrészt ismét lehet kapni helyenként, másrészt a kockacukor is megteszi, még ha kevésbé látványos is.

A társaság létszámához és szomjához méretezve készítsünk elő bort, forralt borhoz való fűszereket, aszalt gyümölcsöket, diót, mandulát és narancsot. Egy külön kis edényben, bögrében, áztassuk erős rumba a süvegcukrot. A hozzávalókból, cukor nélkül, főzzünk forralt bort, majd tegyük fazekastól az asztalra. Tegyük az edényre a tartót, helyezzük rá a megázott süvegcukrot és gyújtsuk meg. Ha épp ilyen apróság hiányzik konyhai felszereléseink végtelen sorából, akkor nyugodtan használjuk azt a hálós-rácsos fém valamit, amit azért vettünk, hogy majd azon át nem fog kifröcskölni a zsír a fazékból, a hússzeletek lepirításakor.

Érdemes a világítás egy részét eloltani, hogy szebben érvényesüljön a láng. Az égő cukor megolvad, kissé karamellizálódik és belecsöpög a meleg borba. Ha el akarna aludni, az áztatás után maradt rummal locsoljuk meg, de óvatosan, nehogy a tűzoltókat is sürgős vendégségbe kelljen hívni. Mikor a cukor teljesen beleolvadt a borba, öntsük bele a maradék rumot és töltsük poharakba. Tegyünk a poharakba a borban főtt gyümölcsökből, magokból is, és adjunk mellé kiskanalat.