Értesítés az új receptekről 
Kövessen twitteren Nem mese ez, sajt!
Mindig tud új és újabb meglepetést szerezni az élelmiszeripari találékonyság. Most is ez történt. A sajtgyár boltjában járva adtak ajándékba egy dobozzal új termékükből. Annyira új, hogy még a címkéi se készültek el, de talán a csomagolása sem végleges.
Természetesen nem állhattam meg, hogy ki ne bontsam, bármennyire fáztam is tőle. A színe alapján lehet, hogy csajos kajának szánták?
Bár nagy sajtevő vagyok, akár csak sajton is el lehetne tartani, azonban gyerekkorom rosszabb emlékei közé tartozik a csokis sajt, a Mese. A csokival sem vagyok ellenséges viszonyban, de a kettő együtt?
Nem csigázom tovább a kedélyeket, megszületett a csokis mese sajt kistestvére, málnás ízesítéssel.
Mivel a csokis bátyját nem vagyok hajlandó megenni – felnőttként már megengedhetem magamnak, hogy válogassak – véleményem abszolút szubjektív, sőt előítéletes. Ezzel együtt az kell mondjam, hogy le tudtam nyelni. Kicsit egy keményebbre sikerül málnás joghurtra hasonlított, annak savanykássága és túlédessége nélkül. Ha csukott szemmel kellett volna megkóstolnom, biztos nem a sajt szó jut az eszembe róla. Sűrű, kicsit ragadós kence van a dobozban, ami persze az ömlesztett sajtokra hasonlító állagú, de málnás ízű. Abszolút nem sós, de túlzottan édesnek sem mondanám.
Nem tudom mire való, mint ahogy a csokisról se tudom. Az alapötlet az volt valamikor, hogy a sajtutáló gyerekeket ezzel talán rá lehet venni egy kis sajt eltüntetésére. Mivel nálunk nem volt sajtutáló a családban, szükségünk se volt ilyen praktikákra. Látott már valaki olyan gyereket, aki nem evett sajtot, de a Mesét hajlandó volt lenyelni?
Végül egy közelkép az ideiglenes címkéről. Bár vannak benne adalékok bőséggel, nagyon sötétzöldnek kéne lennem ahhoz, hogy kategorikusan méregnek kiáltsam ki. Sokkal inkább egy kevésbé feltűnő adatra hívnám fel a figyelmet, a 15 % málnakészítményre. Ez nyilván cukorral tartósított málnavelő, amolyan málnalekvár. Nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt tételezem fel, hogy ebből a harmada lehet málna, a többi cukor. E feltételezésből kiindulva a végtermékben 10 % cukor van. Ez akkor is sok, ha a savanyító anyagok ügyesen el is fedik, és nem tolakodóan édes az íze.
Amikor amúgy is sokkal több nyilvánvaló és rejtett cukrot eszünk, ami alól a gyerekek sem kivételek, mi a fenének még a sajtba is cukrot rejteni?
Mikor fognak a gyártók rájönni, hogy normális termékeket kell készíteni, nem a hulladékot cukorral, ízesítéssel ehetőnek álcázni?
Nem kéne az üzemanyagon túl a cukorra is büntető adót kivetni?
Kicsit hezitáltam, hogy milyen kategóriába is soroljam ezt a bejegyzést? Van ugyan tejes ételek, meg hideg ételek, vagy desszert kategória, végül inkább az egyebek közé sorolom, ott gyűlnek a „nem-kaják” is.
info kukac jokaja.hu
Kövezzetek meg, de én imádom a csokis mese sajtot^^””””””””’
Bár amit én ettem még régebben, az nem így nézett ki o_O Sokkal sötétebb, csokis színe volt, és kockában lehetett kapni, keményebb, haraphatóbb volt, nem ömlesztett. Ha nem tűnt volna el a tescoból, a mai napig venném^^””” Hiába, én már csak ilyen szemétevő maradok örökre 😀
A csokisat ma is gyártják, hagyományos kockasajtként, kerek dobozban. Biztos van, ahol kapni, csak keresni kell.
Pfuj! Már bocsánat.
Én csak rosszat hallottam a csokisajtról is…valahogy a málnás sem vonz túlzottan:P
Tényleg, minek is mindenbe cukor? Ha meg nem cukor, akkor még rosszabb: mesterséges édesítő. Lájtosan.
Az összetevőket „nagyságrendben” kell feltüntetni, tehát ha szabályosan írták, akkor több málna van benne, mint cukor.
Csillának igaza van. :o) De van alapja a gyanakvásnak, csak amíg a cukor azért még mindig drágább, mint a málna, nem kell tartani tőle, hogy több lesz benne a cukor. ;o)
Norvégiában van egy karamellás sajt, aminek a lényege, hogy a tejet karamellizálják és utána oltják be a masszát. Igen, karamellbarna és lapka változatban is kapható. Méregdrága. A házinénink nagy lelkesedéssel hozta a reggelinkhez, hogy a gyerekek ezt náluk mennyire, de mennyire szeretik. :o) A mi gyerekeink nem szerették, úgyhogy meg ne bántsuk a lelkes nénit, én ettem meg. Hozzá lehet szokni, sőt ma úgy érzem, hogy mennyire finom is volt. De azért kellett hozzá egy hét, hogy megszeressem. ;o)
Mármint a hűtőipari felvásárlási árát tekintve persze.