Omlós disznócomb és az új játékom

Kategória: Disznóhúsok, Technikák - trükkök

Emlékezetesen finom vasárnapi pecsenyét sikerült tálalnom.

Azzal kezdődött, hogy a Nagycsarnokban – a netező ragadozók által közismert hentesutánzatnál – vettem egy darab disznócombot. Volt benne egy dió és rajta  a kapcsolt részek. Utóbbiakból valami darált hús alapú dolog fog készülni.

Azzal folytatódott, hogy ki kellett már élesben is próbálni azt a húshőmérőt, amit nemrég kaptam ajándékba. Ezzel el is dőlt, hogy a menü fő attrakciója az egyben sült hús lesz.

Szép tisztán bontsuk ki a combból a gömbölyű dió részét, és szedjük le a hártyáit. Pár helyen megszúrva tuszkoljunk bele kisebb fokhagyma gerezdeket és hagyma szálakat. Két evőkanál olajból, mustárral, borssal, őrölt köménnyel és rozmaringgal keverjünk maszatot, amivel körbe pacsmagoljuk be a húst. Ne feledékenység okán maradt ki a só a felsorolásból, az csak vizet szívna ki a húsból, szárazabbá téve azt. Gondosan lefóliázva tegyük éjszakára a hűtőbe.

Amint fölébredünk, vegyük ki a hűtőből, és amíg magunkhoz térünk hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni. Fűtsük be a sütőt a legmagasabb hőfokára, pl. 250 fokra. Alaposan sózzuk meg minden oldaláról, majd tegyük rácsos tepsibe és toljuk a forróságba, ahol 10 perc alatt körbe megpirul. Utána húzzuk le a sütőt, 80 fokra. Ezen a ponton akár el is mehetünk otthonról, legalább 3 órán át rá se kell néznünk, de ez erősen függ a hús vastagságától. Ez egyike azon alkalmaknak, amikor hagyjuk pihenni a légkeverést a sütőben. Nincs rá szükség és az is csak szárítani a húst.

Ha van húshőmérőnk, mérjük meg a közepének a hőmérsékletét. 65 – 70 fokot ha elérte, nyugodtan tálalhatjuk. Tökéletesen omlós, puha, rendkívül szaftos pecsenye lesz a jutalmunk, ami sütése közben el se kellett fáradjunk.

 





%d blogger ezt szereti: