Röfi rilette – a pecsenyezsír java

Kategória: Disznóhúsok, Hideg ételek

diszno-rilette1a

Minapi receptjével Márkaséf ültetett bogarat a fülembe, minden alacsony hőfokon készülő étel felkelti érdeklődésemet. Ő előételnek készítette, libacombból. Nekem az jutott egyből az eszembe, hogy közeledik Karácsony. Márpedig olyankor a nagy családnak számos általunk készített finomságból álló túlélőcsomagot szoktunk összeállítani. Vannak stabil pontjai, májas nélkül talán el se fogadnák, és mindig van valami újdonság is. Törökméztől a bon-bonokon át a saját főzésű szappanig sokminden került már ezekbe. Ilyen újdonságnak tudnám ezt is elképzelni, amit nyugodtan el lehet készíteni akár egy héttel Karácsony előtt is, üvegben, hűtve, zsírral leöntve elég sokáig elállhat. Úgy éreztem, ebből azért kell próbafőzést csinálni, ajándékkal jobb biztosra menni.

A libacombokat vasárnap megettük, így a hűtőben talált két szelet tarja volt a kiindulási alap. Már be voltak szórva flekkenfűszerrel, tehát ez adottság volt, ahogy az volt a libazsír is, ami a combok után maradt. A zsírban megsütöttem a darabkákra vágott tarjaszeleteket, majd kitettem egy tányérra. Egy pici fej hagymát karikáztam bele, amivel felvakartam a láboska alját. Nem pirítottam, csak üvegesre pároltam a hagymát és hozzátettem 5 – 6 gerezd fokhagymát., majd visszatettem bele a húst. Kevés fehér borral öntöttem fel és egy merőkanál húslevessel. Dobtam bele egy babérlevelet, ágacska rozmaringot, kakukkfüvet. Egy folpackkal lefedtem és a kés hegyével 3 mm-es vágást ejtettem rajta, hogy ha mégis felforrna, ne legyen lufi belőle. A legkisebb fokozaton épp nem mozgott a leve, vagy 4 órán át így hagytam aszalódni.

Kivettem a húst és a zöld fűszereket is kihorgásztam, a levét pedig elkezdtem beforralni. Közben a húst villával szétkapartam és amikor majdnem zsírjára sült – ezt a hangján lehet remekül hallani – visszakapartam a zsírba. Épp csak egyet rottyantottam rajta, és megkóstoltam. Kellett egy kis bors bele és egy csipet – de tényleg csak annyi – pirospaprikát is szórtam bele az íze kedvéért, a színén még nem látszott meg. Üvegbe tettem és ment a hűtőbe.

Vacsorára csak nem állhattam meg, hogy elő ne vegyem. Először bosszankodtam egy sort, mert szinte lehetetlen róla étvágygerjesztő képet csinálni. A barna ételek már csak ilyenek. A bosszankodás itt aztán véget is ért, mert lehetett kóstolni.

Aki már kaparta ki a pecsenyezsír alól a zaccos, kocsonyás javát, az el tudja képzelni mit várhat ettől. Ez a húslekvár puha, kenhető, és ellenállhatatlanul finom. Alighanem kis üvegekben ott lesz az ajándékok között.

 





%d blogger ezt szereti: