Sonkás kifli cuvée

Kategória: Sós sütemények

sonkas-kifli-1a

A házasított boroktól kölcsönvett kifejezéssel azt jelzem, hogy ez a kiflicske két recept házasságából született. A tésztája az a jól bevált szaftos, krumplis, amiből Nagyanyám is remek kifliket töltött. A tölteléke most nem egyszerűen darált sonkakrém, hanem Notburga sörös krémje, amit melegszendvicsbe ajánlott. Nagy kockázatot nem vállaltam a házasítással, hiszen ami meleg szendvicsen bevált, az kiflitöltelékként sem lehet rossz.

30 dkg liszt
20 dkg tört krumpli
15 dkg túró
5 dkg zsír
2 tojás

A tészta hozzávalóiból gyúrjunk közepesen kemény tésztát. Ha túl száraz, kemény lenne, pár kanál tejföllel lazíthatjuk. Fóliába csomagolva, hogy ne száradjon ki és ne kapjon idegen szagot, tegyük a hűtőbe fél órára, amíg elkészül a töltelék.

25 dkg főtt tarja
barna sör
2 ek tejföl
piros paprika
só, bors, petrezselyemzöld
chilipaprika (jelen esetben erőspista helyettesítette)

A sonkát vágjuk kisebb kockákra, vékony szeletekre. (Ezt eleve szeletben kaptam, így nem kellett sokat aprítani, mehetett egyből a forgókésesbe.) Adjuk hozzá a tejfölt, a fűszereket és kezdjük pépesíteni. Annyi barna sört töltsünk hozzá, hogy sűrű krémet kapjunk.

A tésztát vegyük 3 – 4 részre, nyújtsuk karikákra és vágjuk fel mindegyiket 6 – 8 cikkre. A széles vége felől tegyünk rá egy-egy kanál tölteléket, majd csavarjuk fel. Tegyük sütőpapíros tepsibe és kenjük meg tojással. 180 fokon süssük, amíg színt kap (20 – 25 perc), addigra épp át is sül.

 


1 hozzászólás a recepthez: “Sonkás kifli cuvée”


  1. trinity says:

    Az elnevezés is nagyon ötletes és szerintem pl. a szilveszteri bulik nagyszerű rágcsálnivalója is lehetne!!!



Írjon megjegyzést


  • - x -

  • Csatlakozz, hogy le ne maradj!

  • Fontos