Tavaszidéző gombaleves

Kategória: 'Egyszerűen - gyorsan', Fogyókúra, Levesek

Bár közeleg a gombás VKF forduló határideje, ez még nem arra készült, csak úgy, mert egy kis gombának mindig kell itthon lennie.

Elég sok levest is eszünk, nem csoda ha gyakran készül leves is a gombából. Nagy előnye, hogy feledékenység esetén 10 perc alatt lehet valami könnyűt, finomat “rittyenteni” belőle.

Kellette magát egy nagy csokor petrezselyem is a hűtőben, ami nem fogyott el abba, amihez hoztam, nem veszhetett kárba.

Egy fél fej hagymát apró kockákra vágva, kevés vajon üvegesre pároltam, majd rádobtam a vékony karikákra vágott gombaszárakat. Sózás után levet enged, abban pároltam puhára, néhány perc alatt. A botmixerrel simára dolgoztam, ezzel megvolt a leves sűrítése is. Felengedtem a szükséges mennyiségű vízzel és beledobtam a szeletekre vágott kalapokat. A finomra vágott petrezselyemzöld és kakukkfű került bele fűszerként és egy csipetnyi fehérbors. Épp csak annyi idő kellett a főzéséhez, amíg összekevertem és beleszaggattam egy kis vajas galuskát. Volt egy kis megbontott tejszínem, 2-3 evőkanálnyival tettem selymesebbé a levét, de a tejföl is megtette volna. Hűvös időben gyors lélekmelegítőnek is megteszi.